A katasztrófák tavaly elkerülték Zala megyét (frissítve)

Az elmúlt évben is elkerülték a katasztrófák megyénket, így az emberi életek, anyagi javak nem kerültek veszélybe, kezdődött az értékelés a katasztrófavédelmi igazgatóság szerdai értekezletén.

MTI

Az események sorában elsőként az időjárás okozta tavaly januári nehézségeket említették az évértékelésen. Először az M7-es autópálya Budapestre vezető oldalán történt sorozatos kamionbaleset igényelt hosszas műszaki mentést. A hónap végén pedig az elektromos hálózat omlott össze szó szerint  a nedves hó miatt és napokra maradtak települések áram nélkül.

Ennek tapasztalatairól szólva Wéber Antal ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta, ilyen helyzetre készülve felmérést készítettek a megyében található mobil áramfejlesztő berendezésekről és az igazgatóság is beszerzett néhányat ezekből. Ezek az áramellátást a településeken nem pótolhatják, ráadásul műszaki, biztonsági szempontok miatt csak felkészült szakemberek felügyelete mellett, korlátozottan, de szükséghelyzetben alkalmazhatóak.

Az elmúlt évben több védelmi gyakorlatot tartottak, így került sor rá például olyan speciális helyeken, mint a határérték feletti veszélyes anyagot tároló újudvari gáztöltő üzemnél és Zalaegerszegen, a megyei büntetés-végrehajtási intézetben. Emellett ellenőrző gyakorlatot rendeztek a cserszegtomaji Club Dobogómajorban, az egerszegi Forest Hungáriánál és vezetési törzsgyakorlatot a pusztamagyaródi gáztározónál is.

Tavaly megalakult az 50 fős területi rendeltetésű árvízvédelmi komplex szakalegységük, s kiképzést követően gyakorlaton bizonyította felkészültségét.

A balesetek, katasztrófák elsődleges beavatkozó egységei a tűzoltók. Tavaly a zalai lánglovagok 960 tűzhöz vonultak, 1478 műszaki mentés hárult rájuk, ez nem minimális emelkedést jelentett a megelőző esztendőhöz képest. Leggyakrabban, több mint négyszázszor, júniusban kellett vonulniuk, akkor is főleg műszaki segítséget vártak tőlük. Ez volt az az időszak, amikor a megye déli részét viharok sújtották. A tűzesetek száma a havi százat csak márciusban, áprilisban haladta meg, ami a szokásos tavaszi avarégetéseknek tudható be.
 
Az évértékelőn elhangzott még, hogy az idei elképzelések sorában szerepel a nagykanizsai hivatásos önkormányzati tűzoltóság zalakarosi őrsének beindítása is.

Hatottak a bírságok
Ellenőrzési tevékenységükről szólva az igazgató elmondta: a veszélyes áruk fuvarozását 74 esetben vizsgálták, főleg telephelyeken. Tapasztalataik szerint lényegesen javult a helyzet, kevés szabálytalansággal találkoztak, ez minden bizonnyal a korábbi évek ellenőrzéseit követően kiszabott tekintélyes bírságoknak is köszönhető.
Az igazgatóság veszélyhelyzeti felderítő csoportja tavaly négy bevetésen vett részt, és 14 alkalommal szerepeltek bemutatókon, gyakorlatokon.

Olvassa el az MTI délelőtti tudósítását, lapozzon!

OLDALTÖRÉS: Vészhelyzetek, károk Zala megyében

Vészhelyzetek, károk - egyre több a műszaki mentés Zala megyében

A korábbi éveknél több esetben kellett beavatkozniuk vészhelyzetekben tavaly a zalai tűzoltóságoknak, leginkább a műszaki mentések száma gyarapodott - közölte Wéber Antal, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője évértékelő értekezletén, szerdán Zalaegerszegen.

Az igazgató elmondta, hogy 2009-ben 960 tűzesethez riasztották a tűzoltókat, illetve 1478 alkalommal műszaki mentéshez kérték a segítségüket. Mindössze öttel több tűzeset történt mint 2008-ban, a műszaki beavatkozások száma viszont százhatvannal, vagyis tíz százalékot meghaladó mértékben nőtt.
   
Tavaly júniusban, a megye déli részét érintő, jégveréssel járó viharos időjárás miatt, kiugróan magas volt a műszaki mentések száma - említett példát. A károk miatt a régiós területfejlesztési tanácshoz 48 településről 251 épület károsodása miatt adtak be vis maior igényeket.
   
Az igazgató közölte: Zalában négy olyan, európai minősítéssel veszélyesnek számító üzem működik, amelyekkel kapcsolatosan védelmi gyakorlatokat is rendszeresen tartanak. Az Újudvaron található gáztöltő állomást, a General Electric (GE) nagykanizsai fényforrásgyárát, valamint a MOL zalaegerszegi olajfinomítóját és ortaházi telepét említve kiemelte, hogy két telep egyáltalán nem veszélyezteti a környék lakosságát. Az ortaházi MOL telep távol esik lakott településtől, a GE pedig olyan technológiai fejlesztéseket valósított meg, amelyek révén a veszélyeztetés "a kerítésen belül marad".
   
A zalai tűzoltók 2009-ben végzett feladatai közül Wéber Antal kiemelte a január végi, számos települést érintő, tartós áramszünettel kapcsolatos gondokat. Kifejtette, hogy a napokig tartó áramkimaradás miatt kritika érte a katasztrófavédelmet is, de hozzátette, ha tízezrek maradnak áram nélkül, aggregátorokkal ilyen sok embernek nem tudnak ideiglenesen áramot biztosítani.
   
Az igazgató a 2010-es fejlesztések között említést tett arról, hogy Zalakaroson tűzoltóőrsöt hoznak létre, amely tavasszal kezdi meg működését.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!