Befejeződött a vasutasok szolidaritási sztrájkja

Országos szinten alig néhány dolgozó csatlakozott a VDSZSZ által meghirdetett sztrájkhoz. A Dunántúlon például senki nem sztrájkolt, s reggel 8 órakor be is fejeződött a munkabeszüntetés.

MTI

A VDSZSZ a BKV dolgozóinak munkabeszüntetéséhez kapcsolódva indított csütörtökön 4 órakor négyórás országos szolidaritási sztrájkot.

Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a BKV dolgozóinak munkabeszüntetéséhez kapcsolódó sztrájkjuk elérte a célját, a vasutasok szolidárisak voltak, a vonatok egy része nem közlekedett, nehezítve ezzel a budapesti közlekedési állapotokat.

Peiper Károly elmondta, hogy a forgalom helyreállítása a sztrájk befejezése után megkezdődik, a sztrájk mértékétől függően akár 10 órára, de várhatóan még a délelőtt folyamán helyreáll a menetrendszerinti közlekedés Budapest agglomerációjában. Hozzátette: amennyiben a távolsági vonatokat is jelentősebben érinti a sztrájk, akkor azok közlekedése a kora délután órákban áll helyre.

Ki, hol? - Sztrájk-körkép

A fővárosban hajnalban a Nyugati pályaudvaron néhány jegyvizsgáló sztrájkja miatt a Budapest-Esztergom, a Budapest-Vác és a Budapest-Vácrátót-Vác vonalakon járatkimaradások vannak, a többi fővárosi pályaudvaron viszont zavartalan a forgalom.

Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletese elmondta, vidéken Dél-Magyarországon minden vonat elindult.

Dél-Kelet-Magyarországon, Mezőtúron egy dolgozó sztrájkol, a későbbiekben ez befolyásolhatja az ottani közlekedést.

Kelet-Magyarországon Debrecen és Nyíregyháza térségében nem sztrájkolnak a vasutasok, ott közlekednek a vonatok.

Északkelet-Magyarországon, a miskolci Tiszai pályaudvaron négy fő csatlakozott a szolidaritási sztrájkhoz, Nyékládházáról és Felsőzsolcáról fognak a térségben a szerelvények visszafordulni.

Hatvanban hárman nem vették fel a munkát. A Dunántúlon nem sztrájkolnak.

A MÁV a lehetőségekhez képest szervezi a vonatközlekedést, és biztosítani kívánja azt a törvényi előírások betartásával.

 

Ezek is érdekelhetik