Tömegverekedés és útzár Sajóbábonyban - Újabb két ember őrizetben

A hírek szerint a Jobbik rendezvényét próbálták megzavarni romák szombaton Sajóbábonyban, majd vasárnap több, a fórumon résztvevőt megfenyegettek. Később Magyar Gárda feliratú zubbonyt viseltő személyek és kommandós ruhába öltözött rendőrök érkeztek a helyszínre.

zaol.hu

 

Tömegverekedés, fenyegetés és garázdaság


A Borsod Online úgy tudja, hogy a Jobbik rendezvényét próbálták megzavarni szombaton több tucatnyian, akkor a rendőrség fellépésének köszönhetően nem sikerült, vasárnap azonban már történt összecsapás, s a honlap szerint 40-50 ember esett egymásnak, a hírek szerint  egy autót összetörtek. "Az autón körbe az összes ablakot betörték, fejsze és husángnyomok tömkelege található az Suzukin, a vezetőülés háttámlájánál oldalról egy fejszenyom látható" - írja Borsod Online.

A  Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településn  történtek vélhetően összefüggésben vannak egy szombati lakossági fórummal - mondta a hírek kapcsán  Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

A rendőrségi szóvivő sérültekről nem számolt be az MTI-nek, annyit elmondott, hogy a településre nem engednek be senkit, az oda vezető utat lezárták.

A rendőrség garázdaság, testi sértés ügyében folytat büntetőeljárást.

A helyszínen történtekről folyamatosan beszámoló  Borsod Online úgy tudja, két embert állítottak elő, s fél nyolc tájban a sajóbábonyi lakcímkártyával rendelkezők már bemehettek a településre.

Kommandósok a helyszínen


A település rendjének biztosítására kommandós ruhába öltözött rendőrök érkeztek este Sajóbábonyba - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A rendőrök felkérték a helyieket: maradjanak otthon a közrend biztosítása érdekében.    

Nagy Imre, Sajóbábony polgármestere elmondta: a városban felkorbácsolódtak az indulatok. Szombaton volt ugyanis egy jobbikos gyűlés a településen, ahol nem csak helyiek vettek részt, és ez irritálta a helybeli romákat - fejtette ki véleményét a város első embere.  Úgy tudja, a romák egyebek mellett megfenyegették a helyi Jobbik helyi vezetőjét is. 
 
A korábban feloszlatott gárda tagjai újra megjelentek a településen, ez indította el a feszültséget. "Most csend van a településen, de romák ácsorognak kinn az utcán, a gárda pedig a 26-os számú főút bekötőútjánál van" - sorolta a polgármester.

Hangsúlyozta: a rendőri erő biztosított, mindent megtesz azért, hogy helyreállítsa a rendet.

Az MTI-nek név nélkül nyilatkozó - korábban a feloszlatott Magyar Gárda tagja volt - személy közölte: nem ők provokáltak, nem ők kezdték a konfliktust.

Egy sajóbábonyi lakos azt mondta az MTI-nek: a Jobbik szombati meghallgatása, fóruma váltotta ki az indulatokat. A rendezvényen három szónok volt. Míg a fórum tartott, a cigányok körülbelül 200-300-an összegyűltek az esemény helyszíne előtt. A rendőrök szombaton is kint voltak, és vasárnapra elszabadultak az indulatok.

Müller Pálnét, a helyi élelmiszerbolt vezetőjét, szocialista önkormányzati képviselőt ütötte meg egy roma nő, mert rajta kérte számon, mintha ő szervezte volna a Jobbik lakossági fórumát. A képviselőnő hangsúlyozta: feljelentést tett a rendőrségen.   

Este nyolc után a  város szélén legalább száz helybeli roma is gyülekezett egy égő máglya mellett  és indulatos mondatokat kiabálnak a feléjük közelítőknek.


Szinte "állóháború" alakult ki Sajóbábonyban

Vereckei Csaba megyei rendőrfőkapitány és Lakatos Attila, a Borsod megyei cigányvajda egyeztetnek egymással a  kialakult feszültség megoldása érdekében.

A megyei és országos cigányszervezetek vezetői elindultak sajóbábonyra, hogy a helyszínen tájékozódjanak a helyzetről - tudta meg az MTI az érintett roma vezetőktől vasárnap este.

A történtek kapcsán a Jobbik közleményt adott ki vasárnap este. Szerintük  a Sajóbábonyban bekövetkezett "sajnálatos és tragikus cigányterror" bebizonyította, hogy a parlamenti pártok olyan mértékben leépítették a rendőrséget és a rendvédelmi szerveket, hogy azok képtelenek megvédeni a magyar lakosságot.

A párt MTI-hez eljuttatott közleménye szerint kedden Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke és Kiss Róbert, az Új Magyar Gárda Mozgalom országos főkapitánya a helyszínen tájékozódik a kialakult helyzetről.

Szegedi Csanád, a párt európai parlamenti képviselője a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében "felszólítja a rendőrség országos vezetőit, hogy rendkívüli eszközöket is bevetve azonnal vessenek véget a cigányterrornak Sajóbábonyban is! Amennyiben az adófizetők pénzét pazarló rendőrség képtelen ellátni feladatát, akkor kötelessége együttműködni az Új Magyar Gárda Mozgalommal. Az Új Magyar Gárda csendőrei készen állnak arra, hogy kellő törvényi felhatalmazással helyre állítsák a közbiztonságot Magyarországon" - olvasható a közleményben.

   
Helyre állt a nyugalom – rendőrségi közlemény

A településen bevezetett hathatós rendőri intézkedéseknek köszönhetően helyreállt   köznyugalom Sajóbábonyban - áll a police.hu 22:42-kor megjelent sajtóközleményben, melybe az olvasható, hogy november 14-én este Sajóbábonyban egy parlamenten kívüli pár tartott lakossági fórumot. A fórumra érkezőkön felül mintegy 15-20 főnyi ellenérdekű fél is megjelent a fórumnak otthont adó általános iskola előtt. A helyszínen lévő nagyobb rendőri erőt látva az ellenérdekű csoport a rendezvény kezdete előtt a helyszínt elhagyta.

A fórum másnapjának délelőttjén – a felmerült gyanú szerint - négy helyi lakos megjelent egy helyi boltban és számon kérték a boltvezető asszonyt, hogy ő szervezte e meg a városba a lakossági fórumot. A gyanú szerint az eset után egy, a lakossági fórumot megszervező férfit helyi lakosok szintén életveszélyesen megfenyegettek.

Az eseményeket követően Sajóbábony település határában a fórumot szervező párt szimpatizánsai, valamint a fórum ellenzői két, mintegy 30-40 főnyi csoport kezdett gyülekezni az úttesten egymással szemben, majd karókkal, botokkal megrongálták egy autót (a korábbi hírek szerint fejszével is verték a járművet). A támadás során az autóban ülő személyek nem sérültek meg.

A nagy erőkkel a helyszínre vonuló rendőrök a településen, valamint megye teljes területén fokozott ellenőrzést vezettek be és a Sajóbábonyra bevezető útszakaszt – biztonsági intézkedésként – délután teljes egészében lezárták.

Mintegy két óra elteltével a településen bevezetett rendőri intézkedések eredményeként helyre állt a közrend, amit követően a rendőrség az elrendelt útlezárást feloldotta.
A erőszakos cselekmények miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak bűntette, továbbá a Miskolci Rendőrkapitányság testi sértés, valamint zaklatás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt indított nagy erőkkel eljárást. Az autó megtámadását követően előállított személyt a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette.

Sajóbábonyban az ottlakók biztonságának garantálása és a köznyugalom megőrzése érdekében folyamatos a rendőri jelenlét.

 Az eset kapcsán – megelőző intézkedésként - Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Rendőr-főkapitánya a megye egész területére fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el.


Nyugalomban telt az éjszaka a városban

 Csendesen telt az éjszaka a Borsod megyei Sajóbábonyban, a fokozott rendőri jelenlét már a település előtt, a 26-os számú főút elágazásánál érezhető, ugyanis rendőrök szúrópróbaszerűen igazoltatják az arra haladó járműveket - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A településen kora reggel minden csendes és nyugodt. A bejáró dolgozók menetrend szerinti buszjáratokkal érkeznek a városba, az út szélén már nincsenek csoportosuló személyek.
Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek reggel elmondta: éjfél után a demonstráló csoportosulás elhagyta a település határát, a helyi lakosok - akik szintén az út mellett gyülekeztek - hazatértek, éjjel atrocitás nem történt.

A fokozott rendőri jelenlét továbbra is jellemző a városban.

Mint ismert, szombaton lakossági fórumot tartott Sajóbábonyban a Jobbik, ezt követően vasárnap szabadultak el az indulatok - többek között - a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájába öltözöttek és a roma lakosság között.

Fokozott rendőri jelenlét

Több helyen biztonsági pontokat állított fel a rendőrség a Borsod megyei Sajóbábonyban; a város bevezető szakaszán és belterületén is rendőrök figyelnek a közrendre - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

 A helyi városháza előtt hétfő délelőtt többen gyülekeztek. Nagy Imre, Sajóbábony polgármestere szerint azért, mert korábban egyeztetett helyi lakosokkal, valamint Bencs Gáborral, a Jobbik helyi vezetőjével.     Az egyeztetésen megbeszélték azokat a félreértéseket, amelyek előidézték a vasárnapi atrocitást - mondta.

Hozzátette: a roma képviselők, vezetők ígéretet tettek arra, hogy igyekeznek meggyőzni a helyieket, nincs olyan veszély, amelytől tartaniuk kellene, ha azonban ők okoznak rendbontást, szembekerülnek a törvénnyel.

A polgármester azt is közölte: feladatuk a következő időszakban, hogy kialakítsák a helyi városőrséget, amelyhez hasonló Miskolc-Lyukóvölgyben már működik.

Megjegyezte: az elmúlt fél évben nem volt komolyabb feszültség a településen, bár előfordultak lopások, rablások.


Horváth Aladár: tudatosan szítják a feszültséget

Tudatosan szítják a feszültséget, egyértelműen provokatív szándékkal jöttek Sajóbábonyba a jobbikosok - közölte újságírók előtt Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke a Borsod megyei városban, egy családi háznál, ahol a hétvége történéseiről érdeklődött a helyiektől.

Az elnök úgy fogalmazott: riadalmat keltett az emberekben a jobbikos fórum azáltal, hogy számos idegen, ráadásul magát gárdistának valló lepte el a települést. Hozzátette: az egyenruhájuk önmagában is - a bírósági ítélet szerint is - félelmet kelt az emberekben.

A szombati fórum indította el a folyamatot, ennek következménye volt a vasárnapi incidens, amelynek pontos körülményeit is tisztázni kell - mondta.


Újabb két embert vettek őrizetbe


 Újabb két embert vett őrizetbe a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság a Sajóbábonyban történtekkel kapcsolatban hétfőn; az eljárás közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik - közölte az MTI-vel a rendőrség kedden.

 A borsodi településen a Jobbik szombati lakossági fórumának másnapján csaptak össze romák és a feloszlatott Magyar Gárda formaruhájába öltözött emberek.

A  település nyugalmának megőrzése érdekében továbbra is fenntartják a fokozott rendőri jelenlétet mind a településen, mind a megye területén - mondta Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint közölte, a sajóbábonyi eseménysorozat miatt a környező kapitányságoktól vontak el rendőri erőket vasárnap, jelenleg a fokozott rendőri jelenlétet  más megyékből érkező rendőri erőkkel kiegészítve biztosítják.

Emlékeztetett arra, hogy korábban négy ember ellen indult eljárás a Sajóbábonyban történtek miatt, jelenleg - az újabb két őrizetbe vétellel - már hat ember ellen folytatnak vizsgálatot. Ebből három esetben a megyei rendőr-főkapitányság nyomoz, három ember ellen pedig a miskolci rendőrkapitányság indított vizsgálatot.

Két fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön

Újabb két embert vett őrizetbe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a hétvégi sajóbábonyi események miatt - mondta a rendőr-főkapitányság szóvivője, Egyedné Novodonszki Éva csütörtökön.

A szóvivő közölte: egy 19 és egy 26 éves férfit vettek őrizetbe. 

Mindkettő ellen "felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja" miatt indítottak eljárást 

 


Nagyobb t�rk�pre v�lt�s


Nagyobb t�rk�pre v�lt�s

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!