2009.10.01. 16:51
Balatonszemesen temették el Bujtor Istvánt (képgalériával)
Budapest - Meghalt Bujtor István színész, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója. "Hiánya pótolhatatlan családja és a magyar színművészet számára is" - írja részvétében Bajnai Gordon. Egy órán át próbálták újraéleszteni az orvosok Bujtor Istvánt a fővárosi Állami Egészségügyi Központban (ÁEK). A színész-rendezőt október 1-én délután helyezték örök nyugalomra a balatonszemesi temetőben.
Eltemették Bujtor Istvánt
Balatonszemes - Örök nyugalomra helyezték október 1-én, csütörtök délután a balatonszemesi temetőben - szűk családi körben, rendkívüli biztonsági intézkedések mellett - Bujtor István színművészt, rendezőt, a veszprémi Petőfi Színház igazgatóját.
Bujtor István sírja bátyjának, Latinovits Zoltán színművésznek a nyughelyével szemben és édesapja sírja közelében van. A balatonszemesi temető bejáratait 10-15 óra között biztonsági emberek zárták el, az elhunyt családtagjai autókkal mentek be, illetve távoztak a több mint egyórás temetési szertartást követően.Lerótták a sírnál kegyeletüket koszorúk, virágok elhelyezésével és főhajtással Veszprém Megye Közgyűlésének vezetői és a Petőfi Színház teljes társulata is. Ez a kegyeleti megemlékezés sem volt nyilvános.
Forrás: MTI
A koporsót viszik a kifeszített fekete lepel mögött a balatonszemesi temetőben a Veszprémi Petőfi Színház 2009. szeptember 25-én 67 éves korában elhunyt igazgatója, Bujtor István Balázs Béla-díjas színész, rendező temetésén - MTI Fotó: Horváth Mónika
Elbúcsúztatták Bujtor Istvánt - nézze meg laptársunk, a Veszprém megyei Napló képgalériáját ITT!
Szűk családi körben helyezik örök nyugalomra:
A barátok, a tisztelők csütörtökön 15 órától róhatják le kegyeletüket Bujtor István sírjánál Balatonszemesen; a színész-rendezőt, a veszprémi Petőfi Színház igazgatóját aznap 13 órakor szűk családi körben helyezik örök nyugalomra - tájékoztatta a teátrum sajtófőnöke az MTI-t.
Varga Róbert elmondta: a múlt pénteken elhunyt Bujtor István lelki üdvéért október 7-én szerdán 16.30 órakor a budapesti Szent István-bazilikában tartanak gyászmisét.
A Balázs Béla-díjas színészt, rendezőt múlt pénteken 67 éves korában érte a halál Budapesten. A művészt a színház és a megyei önkormányzat saját halottjának tekinti.
Újabb részletek Bujtor István halálával kapcsolatban
Az ÁEK főigazgatója kedden azt közölte az MTI-vel, hogy Bujtor István halálának közvetlen oka a tüdőembólia klinikai tünetei mellett fellépő heveny keringési és légzési elégtelenség volt. Az orvosok egy órán át próbálták újraéleszteni a színész-rendezőt - olvasható Szilvásy István főigazgatónak a családdal egyeztetett közleményében.
Bujtor István halálával, sőt korábban már a betegségével kapcsolatban is számos találgatás látott napvilágot a sajtóban.
A veszprémi Petőfi Színház igazgatója július végén lett rosszul, a család felhatalmazása alapján annyit közöltek, hogy szervezetében súlyos fertőzés lépett fel, és életveszélyes állapotban került a veszprémi megyei kórházba, ahol egészen szeptember 24-ig az intenzív osztályon kezelték.
Augusztus végén, a Petőfi Színház évadnyitóján az hangzott el, hogy a család bizakodó Bujtor István állapotával kapcsolatban. Az MTI-nek testvére, Frenreisz Károly is úgy nyilatkozott akkor, hogy a színész-rendező egészségi állapotában lassú javulás tapasztalható.
A család szeptember 24-én közleményben tudatta, hogy Bujtor István elhagyhatta a veszprémi kórházat, rehabilitációját Budapesten folytatják. A színművész másnap a fővárosban hunyt el.
A Somogyi Hírlap keddi számában azt írta, hogy Bujtor István Balatonszemesen nyugodhat. A megyei napilap információi szerint már az is biztos, hogy a múlt pénteken elhunyt színművészt testvére, Latinovits Zoltán mellé helyezik örök nyugalomra.
A lap értesüléséről részletesebben beszámoló sonline.hu szerint köztudott, hogy Bujtor István a Balaton szerelmese volt és édesanyja, a jövőre 100. életévébe lépő Tinka néni Szemesen él.
A színészóriás, Latinovits Zoltán síremléke miatt a szemesi temető az elmúlt 33 évben zarándokhellyé vált, ezt a státuszt pedig minden bizonnyal tovább erősíti, ha a neves testvérpár egymás mellett nyugszik majd - olvasható a megyei napilap hírportálján.
Pénteken elhunyt Bujtor István
A kisalfold.hu információi szerint Bujtor István színész, rendező pénteken a kora délutáni órákban hunyt el.
A hírt Talabér Márta, a Veszprém Megyei Önkormányzat közgyűlésének alelnöke közölte, hozzátéve, hogy a színművész-direktort a Veszprém Megyei Önkormányzat saját halottjának tekinti.
Dr. Rácz Jenő a megyei kórház főigazgatója laptársunk, a Napló kérdésére elmondta: a hét közepén befejezték Bujtor István intenzív kezelését, a színházigazgató szállítható állapotban volt, így a család kérésére egy fővárosi intézetbe szállították rehabilitációra.
Az út során, amelyre a kórház egyik orvosa is elkísérte, állapotában nem történt változás.
A város színházát igazgató művész július végén került kórházba életveszélyes állapotban. A 67 éves művész állapotát sikerült stabilizálni, életfunkciói javultak, majd szeptember 24-én arról szóltak a hírek, hogy Bujtor elhagyta a veszprémi kórházat, rehabilitációját Budapesten folytatják. Egy nappal később a legendás színész elhunyt.
Bereményi Géza Bujtorra emlékezik
Bujtor István kitűnő ember volt, kitűnő rendező és igazgató, újra megtöltötte nézőkkel a veszprémi színházat - mondta az MTI-nek Bereményi Géza író, rendező.
Bereményi Géza kiemelte: Bujtor István igazgatósága alatt újra élet költözött a Veszprémi Petőfi Színházba, jó darabválasztásaival visszacsábította a helyieket a színházba.
"Nagyon nagy kár, hogy csak másfél évig dolgozhatott" - tette hozzá.
Bereményi Géza rendezi a veszprémi színházban az évad első előadását, a péntek esti premiert Bujtor István halála ellenére is megtartják.
"Szabó Magda Régimódi történetét rendeztem meg. Az előadás előtt azonban Eperjes Károly színész, a teátrum művészeti tanácsadója megemlékezik a színházigazgatóról" - tette hozzá a rendező.
Bajnai Gordon részvéte
"Mély megrendüléssel értesültem Bujtor István haláláról. Hiánya pótolhatatlan családja és a magyar színművészet számára is.
Bujtor István halálával egy nagy művészt, kiváló színészt és rendezőt, egy kivételes embert veszített Magyarország. Pályája során számtalan alkalommal szerzett maradandó élményt a közönségnek színházi alakításaival, filmszerepeivel, rendezéseivel. Ahhoz a nagy színésznemzedékhez tartozott, amelynek tagjai generációk világlátását alakították művészetükkel. Mindig elemi erőt és mélységes emberséget sugárzott vásznon és színpadon. Így őrizzük meg őt emlékezetünkben.
A szakma és a színház- és filmszerető közönség nagyrabecsülése, szeretete végigkísérte Bujtor István pályáját, életét. Az egész ország aggódott érte az elmúlt hónapokban. Az egész ország gyászolja most." - írja közleményében Bajnai Gordon.
Bujtor Istvánról:
A legendás színművész, filmrendező és forgatókönyvíró 1942. május 5.-én született Budapesten Eredeti nevén Frenreisz István, amit színész pályája elején változtatott meg, mert saját állítása szerint nem érvényesülhetett volna egy ilyen nehezen ejthető névvel. Nevéhez olyan legendás filmes szerepek köthetők, mint a Sándor Mátyás, A Pogány Madonna Ötvös Csöpije, melynek története Bujtor István novellájának filmre írásából született meg. Játszott többek között A dunai hajósban, A kőszívű ember fiaiban és a Fekete gyémántokban is.
Filmszerepein kívül Bud Spencer magyar hangjaként is ismert.
Színházi pályafutását a győri Kisfaludy Színházban kezdte, de láthattuk a Pécsi Nemzeti Színház, székesfehérvári Vörösmarty Színház, a József Attila Színház és a Vígszínház színpadán is.
1993-tól a Mahir Film Kft. vezetője. 2008. január 1-jétől a veszprémi Petőfi Színház igazgatója.
Idézze fel Bujtor Istvánt fotókon! Klikk ide a Napló képeiért!
Forrás: wikipedia