Újabb „kapucnis” támadás - ezúttal megcsípték a tettest, akinek társa is volt

Zalaegerszeg - Rövid időn belül két hasonló módon elkövetett támadás is történt a megyeszékhelyen. A támadó mindkét esetben kapucnit viselt, s kiszemelt áldozatának táskáját ragadta el.

zaol.hu

Ez első esetről még az elmúlt hét elején számoltunk be. A rendőrség közleménye szerint egy ismeretlen, kapucnis fiatalember támadt meg egy nőt  és kikapta a kezéből a kézitáskáját, majd elfutott a zsákmánnyal.  A táskát, tartalmával együtt később megtalálták, a tettes csak a tárcában lévő  készpénzt vitte magával. Ez esetben a hatóság keresi az elkövetőt, ám egy másik tettes és társa hamar rendőrkézre került.

Vasárnap délelőtt ugyanis a Landorhegyi út elején egy, a hétfő hajnalihoz kísértetiesen  hasonlító eset játszódott le. 

Egy kapucnis ruhában lévő személy hátulról támadt egy sétáló nőre, elragadta a táskáját majd abból futás közben kivette a pénztárcáját és a  táskát eldobva a közeli ABC felé futott.  A pénztárcában kb. 4000 forint volt.

A tettes nem sokáig örülhetet zsákmányának, az esti órákban a nyomozók előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatalkorú fiút, valamint társát, aki az adatok szerint segítőként vele volt.

Mindkettejük ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!