Nézzük meg Szőnyi István képeit!

Zalaegerszeg - Első ízben lesznek láthatók Szőnyi István képei a Göcseji Múzeumban; a pénteken nyíló kiállításon a XX. századi magyar festészet egyik legjelentősebb alakjának közel ötven alkotását mutatják be.

zaol.hu

Szőnyi István képeinek jelentős részére nem írt dátumot, így a kiállítás rendezői témájuk alapján rendszerezték az alkotásokat. A kollekció - ebben a válogatásban - először 1994-ben volt látható Rómában, és ezeket a műveket azóta sem mutatták be - mondta el Kostyál László művészettörténész.

A tárlat különlegessége, hogy néhány kivétellel csakis kisméretű munkákból áll. Ez összefügg azzal is, hogy így tudta őket kijuttatni lányához, Szőnyi Zsuzsához, Rómába. A hivatalos kultúrpolitika ugyanis annak idején mindössze tíz képének kivitelét engedélyezte. Gyakran írott levél helyett inkább kisebb képeket küldött a vele történtekről Olaszországban élő lányának - magyarázta a művészettörténész.  

A festő a nagybányai iskola képviselője; 1894-ben született Újpesten és 1960-ban halt meg Zebegényben. Alkotásai afféle szín-szimfóniák - folytatta a szakember - amelyek föloldják a körvonalakat, és leginkább melankóliát sugároznak. Már-már absztrakt, impresszionista hatásokkal - jellemezte Szőnyi István stílusát Kostyál László.
Az alkotások bemutatása mellett - interaktív eszközökkel - a világhálón valamennyi képét hozzáférhetővé teszik az érdeklődők számára.

A kiállítás  pénteken 16.30-kor nyílik a Göcseji Múzeumban. A Szőnyi Zsuzsa magángyűjteményéből rendezett tárlatot Fekete György belsőépítész nyitja meg. 

Forrás: MTI, Zalai Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!