2009.05.26. 17:00
Van is út, meg nincs is
Lispeszentadorján - Villanypásztor felszerelésével jogalap nélkül korlátozta egy önkormányzati út használatát a községben élő Szakos család, ezért a másodfokú bíróság 15 napon belül annak eltávolítására kötelezte őket.
A lispeszentadorjáni birtokvitáról tavaly januárban írtunk, akkor részletesen beszámoltunk arról, hogy egy helybéi fiatalember, Kovács Zsolt állítása szerint azért nem tudta munkagépekkel megközelíteni az általa használt földterületet, mert a juhtartással foglalkozó Bedőcs család lezárta az oda vezető önkormányzati földutat. A vitás ügy azóta bíróságra került, majd másodfokon a jogerős ítélet is megszületett.
Első fokon Kovács Zsolt keresetét elutasították, a fellebbezést követően azonban a másodfokon eljáró Zala Megyei Bíróság megállapította, hogy Bedőcsék jogalap nélkül korlátozták az út használatát, így a villanypásztor 15 napon belüli elbontását írták elő számukra. Az ítélet kihirdetésére április másodikán került sor, ám a villanypásztor továbbra is akadályozza a közlekedést, így Kovács Zsolt újra lapunkhoz fordult.
Kovács Zsolt továbbra is azzal kényszerült szembesülni, hogy a villanypásztor - a bírósági végzés ellenére még mindig a helyén áll
Fotó: Gyuricza Ferenc
Kedden a helyszínen járva Szakosné Bedőcs Katalin Évát is meghallgattuk, aki elmondta: május 18-án vették át a határozatot, ezért a 15 napos határidő nem járt le. A helyszínen az is látható volt, hogy a munkákat megkezdték, a villanypásztor úgy kerül kiépítésre, hogy az út a továbbiakban bárki számára járható lesz. A felperes ezzel azonban eredményt nem ér el, a szűk úton ugyanis kombájn nem tud áthaladni, ezt az elsőfokú bíróság is helyesen állapította meg, a csatlakozó szakasz ami a felszámolt termelőszövetkezeté volt pedig elgazosodott, teljességgel járhatatlan.
Szakosné a helyszínen azt is hozzátette: Kovács Zsolt viszont a számukra megítélt perköltséggel tartozik, azt ugyanis a mai napig nem fizette meg.
Az ügy ezzel még nem ért véget, várhatóan tovább folytatódik, Kovács Zsolt kártérítési pert is indít.