Nézze meg! Az AK-gépkarabály szétszedése simán megy a tiniknek

Hahót - A Suli Harmónia 2007. Gyermekeket Segítő Alapítvány által működtetett hahóti Vörösmarty Mihály Általános Iskola nagy szabású szellemi, ügyességi, s kissé honvédelmi jellegű vetélkedőt rendezett szombaton általános iskolások számára a települést övező erdőben.

zaol.hu

A Honvédelmi Minisztérium több éven át hagyományos, ám a közelmúltban megszűnt bevetéspróbája  mintájára szervezett programon több, mint egy tucatnyi csapat vett részt a megye minden részéből, sőt, az alföldi Békéssámson településről is - tudtuk meg Szabó Tünde tagintézmény-vezetőtől. 

A gyerekek többek közt kúszásban, mászásban, futásban, íjászatban, gépkarabély szét- és összeszerelésben, elsősegélynyújtásban, valamint természetismeretben mérhették össze képességeiket egy nyolc kilométeres, 20 állomást magába foglaló különleges "túrán".



Az  alföldi vendégek között volt egy hetedikes kislány, aki mint a villám, alig több, mint egyetlen perc alatt szedte szét alkatrészeire az AK-gépkarabélyt, s rakta össze újra. 





Volt betegszállítás is - s hiába vállalkoztak a mentésre szoruló sebesült szerepére a legvékonyabb, így könnyen húzható-vonható kísérő tanárok, a nagy sietségben bizony, előfordult, hogy a földön landolt az önfeláldozó tanerő...


Fotó: Horváth-Balogh Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!