Hamarosan újdonságokkal is előrukkol a Göcseji Falumúzeum

Zalaegerszeg - A háromhetes kiskecske bizalmasan kóstolgatja Kovács Zsuzsa etnográfus fehér inggallérját. Két gidával is gyarapodott ugyanis nemrégiben a Göcseji Falumúzeum állatfarmja.

Magyar Hajnalka

A szaporulattal mi magunk is megismerkedhetünk, hiszen április elsejével újból kinyitott a skanzen. A Göcseji Múzeum néprajzosával sétálunk a békés kis utcákon, ahol egyelőre  csak az aranyeső virít, az igazi zöld robbanás   még várat magára. A porták némelyikén azonban annál inkább zajlik az élet, mesteremberek szorgoskodnak a zalalövői hajlított ház körül. 



Ez a porta sosem volt berendezve, oktatási célokat szolgált,  ugyanis kitűnően szemléltethetők és  megfigyelhetők rajta a boronaház építésének, bővítésének fázisai  vat be a szakember.   A jövőben is oktató és szórakoztató funkciót szánunk neki. A ház első traktusa  továbbra is a népi építészet technikáját modellezi, ám a többi helyiségbe élet költözik,  az 1930-as évek  tárgyaival, bútoraival rendezzük be a konyhát és a szobát. 

Ebben az lesz az újdonság,  hogy a többi házzal ellentétben ide szabad bejárása lesz a látogatóknak, múzeumi órákat, foglalkozásokat  tarthatnak itt a pedagógusok, mindent ki lehet próbálni, meg lehet fogni. 

Szintén nagy előny, hogy a konyha például fűthető lesz, s a Márton-napi vagy a disznótoros  programjainkon melegedőül szolgál. A portához tartozó nagykutasi pajta átépítése már el is kezdődött, ott mezőgazdasági gépek kiállítása kínál majd élményt. 

Az alakítására  15 millió forint pályázati pénzt nyertek, amihez az önrészt a fenntartó megyei önkormányzat biztosította. Így összesen 17 millióból gazdálkodhatnak, mely összeget június végéig kell felhasználniuk.   

A Falumúzeum első nagyrendezvénye az országos fazekastalálkozó lesz, április 24-26-án. A hatodik alkalommal megrendezendő forgatag a hagyományoknak megfelelően kirakodóvásárral, kiállításokkal, munkabemutatókkal, folklór programokkal  és a fazekasok versenyével várja a látogatókat. 

Május közepén nyílik  a foglalkoztatóházban a Kéz-rá-tét  című kiállítás, ami az észt nemzeti múzeum kesztyűgyüjteményét tárja elénk.  Új programjuk a június  elejére tervezett Göcseji randevú, ami a kistérség gazdáinak,  hagyományőrzőinek és civil szerveződéseinek  kínál bemutatkozási lehetőséget.

 

Kovács Zsuzsanna  etnográfus a  Göcseji Falumúzeum legifjabb lakójával, a háromhetes kecskegidával barátkozik

Fotók Katona Tibor

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!