Eldőlt: Az SZDSZ támogatja Bajnai Gordon miniszterelnökké jelölését (frissítve)

MTI - Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MSZP hivatalos kormányfőjelöltje - jelentette be Kiss Péter, a szocialisták alelnöke vasárnap este a frakcióülés után. Hétfőn hajnalban az SZDSZ is döntött: támogatja Bajnait.

zaol.hu

A szocialisták vasárnap esti zárt frakcióülésén Bajnai Gordon programbeszédet mondott, hangsúlyozva, hogy válságkezelő kormányt akar alakítani.

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta, hogy a több mint 120 képviselő részvételével tartott szimpátiaszavazáson a nagy többség támogatta a programot. Hozzátette: a szavazásnál egy képviselő nemmel voksolt, négyen tartózkodtak.

A lehetséges kormányfőjelölt az este folyamán elment az SZDSZ ügyvivői testületének és frakciójának együttes ülésére. Bajnai Gordon a rá váró újságíróknak csak annyit válaszolt, "még korai lenne bármit mondani", majd bement az egyeztetésre.

Az SZDSZ vasárnap reggel is tanácskozott, de nem született döntés. A megbeszélés után Fodor Gábor, a párt elnöke úgy nyilatkozott, az SZDSZ eddig is világos álláspontot képviselt: a végsőkig készek arra, hogy valamilyen megoldást találjanak. Emellett viszont világossá kívánta tenni, hogy "van egy végső pont, aminél tovább nem lehet menni".

Bajnai Gordon vasárnap késő este a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) székházába ment, ahol párt ügyvivő testülete és a frakciója tartott megbeszélést arról, hogy a politikus megválasztását, vagy az előrehozott választások kiírását támogatják-e. Az MTI értesülése szerint Bajnai Gordon  éjjel fél tizenkettőkor távozott az SZDSZ székházából, s azt mondta, hogy a szabad demokraták dolga a jelölés, de jelezte nekik, hogy reméli, még vasárnap este megtudja a végeredményt.  

Habár a szabaddemokraták korábban azt vetítették előre, hogy éjfélre végeznek, ezt nem tudták teljesíteni.  Éjjel fél egykor még nem volt hivatalos eredmény, ám hajnali egy körül hivatalosan  is jelenették: az SZDSZ támogatja Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kormányfői jelölését. Az ügyvivői testület 7:5, a frakció 13:4 arányban szavazott.

1991-ben szerzett közgazdász diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán.

1991 és 1993 között a Creditum pénzügyi tanácsadó cég munkatársa volt. 1993-ban, Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál volt szakmai gyakorlaton, majd az Eurocorp Nemzetközi Pénzügyi Rt tanácsadójaként dolgozott 1994-ig. 1995 és 2000 között a CA IB Értékpapír Rt. ügyvezető igazgatója, majd 29 évesen vezérigazgató-helyettese volt. Közreműködött a Richter, a Mol, a Matáv, az OTP és más kibocsátók tőzsdére vitelében. 

2000 és 2005 decembere között a Wallis Rt. vezérigazgatója volt. 2001-től 2004-ig a Graboplast Rt. igazgatósági tagja, 2003-tól 2005-ig a Rába Rt. igazgatóságának tagja volt. 2006 januárjától júniusig a Budapest Airport Zrt. elnöke, 2003-tól 2006 júniusáig a Zwack Rt. felügyelő bizottságának tagja, 2006 márciusától júniusig a Corvinus Egyetem Gazdasági Tanácsának tagja. 
2003-ban a Menedzserek Országos Szövetsége az Év fiatal menedzserének választotta. 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat), a hazai vállalatirányítási kultúra fejlesztése terén elért eredményei, kiemelkedő szakmai és vállalatvezetői munka elismeréseként.

Kormányzati posztot először 2006. július 1-jén vállalt, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hívására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője, a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos lett.

Az önkormányzati miniszteri poszton pártonkívüliként 2007-ben Lamperth Mónikát váltotta. Az SZDSZ koalícióból történt kilépése utáni kormányban az újonnan alakult Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetését vette át.


Forrás: wikipedia, meh.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!