Szüret az aszfalton (képgalériával)

<b>Zalaegerszeg</b> - Péntek délután a belvárosban sokan kíváncsiak voltak a szüreti felvonulókra. Első alkalommal rendeznek a városban őszi vigasságot.

zaol.hu

Az Egerszeg Fesztivál után igény mutatkozott hasonló városi összejövetelre, így született meg a belvárosi szüret gondolata, tudtuk meg Tompagábor Kornéltól, a program szervezőjétől. Hozzátette, egyelőre kicsiben próbálkoznak, ám szeretnék a későbbiekben bővíteni a rendezvényt. 





 







Pénteken mazsorettek, fúvósok, táncosok vezették fel a szekeres menetet, a felvonulást bordalverseny követte, illetve Kocsmazaj-koncert és szüreti vigadalom színesítette a napot, s szombaton ugyancsak a Kvártélyház udvarán, az Iskolaközben és a Kossuth téren összpontosuló szórakoztató és kulturális programok várják az érdeklődőket. Tíz órától gyerekműsorok követik egymást, 11 órakor kezdődik a borverseny, ahol Zalaegerszeg díszpolgárai is közreműködnek a nedűk elbírálásában. 

Természetesen a szüreti étkek kóstolására is lehetőség nyílik, este pedig mulatsággal zárul a belvárosi vigasság. Programok tehát vannak, már csak jó idő kellene...


Nézze meg képekben is! Kattintson ide vagy  a fotókra! 

Ezek is érdekelhetik