Túladnának rajta

<b>Keszthely</b> - Több mint 130 önkormányzati bérlakásától szabadulna a város, az eladásokból származó mintegy egymilliárd forintot új lakások építésére és a régiek felújítására fordítanák.

Kassai Zsigmond

Keszthely város önkormányzata még tavaly ősszel összeállított egy listát, amelyen értékesítésre szánt bérlakások szerepelnek.

A lajstromban csaknem száznyolcvan lakást soroltak fel, melynek többsége keszthelyi lakótelepi ingatlan, de akad szép számmal belvárosi hajlék, sőt még egy Esztergályhorvátiban és egy Zalaváron fenntartott bérlakás is.

- Most nagyjából 130-140 lakás eladásáról van szó - mondja érdeklődésünkre Magdó András, a keszthelyi polgármesteri hivatal vagyoncsoportjának vezetője, akitől megtudtuk, hogy egy átlagos önkormányzatai bérlemény piaci értéke jelenleg nyolcmillió forint körül van, de a bérlő jóval olcsóbban is hozzá juthat a lakáshoz.

Hogy miként van erre lehetőség, megtudhatja a Zalai Hírlap keddi számából, melyben az esetleges vevőket is megkérdeztük a lehetőségről.

Ezek is érdekelhetik