A Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesület és a falu önkormányzata szombaton rendezi meg a helyi kultúrházban 53. nemzetközi sporttörténeti konferenciáját.
Pölöskefő- A 42. Nemzetközi Sporttörténeti Konferenciát rendezték az elmúlt hét végén Pölöskefőn. A Közép-európai Sportakadémia keretében az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület, a Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör és a helyi önkormányzat volt a háziga
Zalaegerszeg – Minden idők egyik legeredményesebb magyar ultramaratoni futója. Világ- és Európa-bajnok, számos világcsúcsot állított fel, melyek közül néhány a mai napig is áll. A 100 kilométertől 48 óráig szinte minden magyar rekordot ő tart.
Legutóbb sakktörténetből vizsgázott úgymond jelesre, hiszen az I. Aquaprofit Sakktörténeti, egyben XIV. Országos Sporttörténti Vetélkedőn csapatban első helyet szerzett Kis János, míg egyéniben második lett. És továbbra is könyveket ír: nemrég jelent meg