Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata. A kék-fehérek edzését Szabó Imre tartotta, a vezetőedző, Prukner László ugyanis Pro-licences továbbképzésen vett részt.

Kedden délután nyilvánosságra hozták a ZTE FC labdarúgó csapatánál, hogy milyen változásokra kerül sor a keretben. Nagy Ferenc klubelnök bejelentette, hogy az egyiptomi Serif Sameh el-Sadek és a szerb Aleksander Stanisavljevic kikerült a keretből és a más

Szerdán négy és fél évre szóló szerződést írt alá a ZTE FC együttesének vezetése a 24 esztendős, montenegrói válogatott Ivan Delic-csel. Közben a lett válogatott Daniels Turkovs- szal is közel állnak a végső megállapodáshoz.