Válogatott kínzásoknak vetik alá a szíriai Homsz városának katonai kórházában az oda beszállított civil sérülteket - hangzott el az egyik brit országos kereskedelmi televízió riportműsorában.
A szíriai hatóságok engedélyt adtak a segélyszervezeteknek arra, hogy munkatársaik belépjenek Homsz város Bába-Amr negyedébe, ahol a hadsereg az elmúlt napokban offenzívát indított a felkelők ellen - közölte a vöröskereszt csütörtökön.

Bejrút/Damaszkusz - "Taktikai kivonulást" jelentettek be a szíriai lázadók csütörtökön Homsz város ostromlott Bába-Amr negyedéből a romló körülményekre hivatkozva.
A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű eliterők néhány órai szünet után csütörtökön hajnalban folytatták a homszi lázadó negyed, Bába-Amr ostromát, ami arra utal, hogy három heti offenzíva után az ellenzéki fegyveresekkel való végső leszámolásra készülnek

Zalai Hírlap Online - Zalaegerszeg és Zala megye friss hírei2012.02.21. 13:56
Legkevesebb 27 ember, köztük 16 a közép-szíriai Homsz város Bába Amr negyedében meghalt kedden a hadsereg támadásában - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A Külügyminisztérium többször felszólította a Szíriában élő magyar állampolgárokat, hogy fontolják meg az ország mielőbbi elhagyását, túlnyomó többségük azonban a maradás mellett döntött - közölte a tárca hétfőn.