Két-két új komppal, illetve katamaránnal gyarapodik hamarosan a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) flottája, miután eredményesen zárult a közbeszerzés. A cég azt is közölte, a következő években megújulnak a kikötők és a révállomások is.
A helyi tagóvodában 2017 szeptemberében papírgyűjtésbe kezdtek és az összegyűlt 70 ezer forintból, szülők és vállalkozók segítségével elkészítettek két kis álomhajót, számolt be róla Koczfán Kinga tagintézmény-vezető.
Huszonnégy óra leforgása alatt körülbelül 1500 illegális bevándorlót mentett ki tengeren hányódó hajókból az olasz parti őrség és a haditengerészet az Olaszország és Líbia közötti vizeken - jelentette be vasárnap a parti őrség vasárnap.

A Balatonon szombattól sűrűbben és naponta közlekednek az eddig csak hétvégeken indított menetrend szerinti hajójáratok, sétahajók, emellett tovább közlekedik a komp Szántódrév és Tihanyrév között - mondta Horváth Gyula a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazg