Nyilvánosházak az Öröm-völgyben - Hallott már Nagykanizsa leghíresebb bordélyáról?

A város 1888-ban hozott döntést az Újvilág (Bajza) utcai bordélyházak bezárásáról. Ezek az "intézmények" valószínűleg ekkoriban települtek a Rákóczi utcába, olyan helyre, amely nem esett távol a városközponttól, de átmenő forgalma nem volt. A helyi sajtó általában szégyenlősen hallgatott létükről, jellemzően csak egy-egy botrány nyomán kerültek szóba. A 15. számú ház 1910 körül már nyilvánosháznak épülhetett, az igényes tervezésű és kivitelezésű épület mérete is szokatlan volt a város e részén. A környékbeliek tapintatos megnevezést találtak rá, ez volt a "lányos ház".

A hosszúnak tűnő Rákóczi utcán ballagott az akkor hatéves, szőke copfos kislány, Horváth Ilonka és édesanyja az 1940-es évek elején. Hamarosan egy szerény kis ház elé értek. Anyja meghúzta kicsit a kezét és mondta: "Itt bemegyünk." Hangosan nyikorgott a kiskapu, barátságos, fekete kutyus futott érdeklődve eléjük. Ekkor a házból előjött a gazdaasszony és mosolyogva beljebb invitálta őket. Belépve az alacsony tetejű, szerény házba, jó meleg és gomolygó cigarettafüst csapta meg őket. Két vasutas illedelmesen elköszönt, üres borospoharakat hagyva maguk mögött. A háziasszony odalépett az asztali tűzhelyhez és jókora fát tett a tűztérbe. A kislány kiment a kutyával az udvarra játszani. Nemsokára valami zörgést hallott az utca felől, odafutott és kisandított az utcára. Fekete autó állt meg a szomszédban, kinyílt az ajtaja, és a szép bordó bársonyülésről egy szürke kabátos ember szállt ki, kezében sétapálcával. Másik kezében puha bőrkesztyűk. Ekkor a kislány kisurrant az utcára. A férfi körülnézett, és róla tudomást sem véve bekopogott a fehérre meszelt ház fa ajtaján. Felnézett a stukkózott angyalokra, és már nyílott is az ajtó. Ilonka egész az ajtóig merészkedett, hosszú copfjával eltakarta arcocskáját, mert azt hitte, így nem látják.

Az ajtóban termetes asszonyság állt, szép sötétkékes ruhában, hajában pár művirággal. Arcán széles mosollyal szólt: "Fáradjon be ügyvéd úr!" A férfi belépett, és az asszonyság tudomást sem vett a kislányról, aki visszafutott a szomszédba. Pár perc múlva a kutya morogni kezdett, majd kitárult a konyhaajtó és egy hatalmas, magas, gyönyörű szőke nő lépett be, búzakék matlaszé pongyolában. Lábán rózsaszín papucs, toll bojtokkal. Finom kölni illata lengte körül. A kislány ámulva figyelte minden mozdulatát. Odalépett a falon lógó tükörhöz és belenézett. Hajába túrt kissé idegesen, szemével a fésűt kereste. Nem találta. Oda lépett az asztalhoz és csak annyit mondott: "Erzsi néni gyorsan kérek két deci bort! Ma nagyon nagy odaát a hajtás. Sok a vendég. Alig győzöm őket kiszolgálni." A gazdaasszony készségesen töltött a pohárba. A kislány csodálattal figyelte, ahogy a nő nagy, hosszú kortyokban itta a bort. Elhűlve látta, nahát, ennek a néninek ki van festve a körme! Ilyet ő még sosem látott. Vajon hogy csinálták? Kezét önkéntelenül a zsebébe tette. Neki is ilyen kell, ha nagy lesz! A szőkeség annyit mondott: "Köszönöm, írja a többihez, majd elszámolunk." Az idős hölgy készségesen vette elő füzetecskéjét és beírta a tartozást. Mire végzett, a szép nő már el is viharzott.

Ilonka mamája ijedten nézett barátnőjére: "Te Erzsi! Ez innen jött a szomszédból?" "Igen" - érkezett a válasz. Az asszony ijedten kapta magához kis fekete ridiküljét meg a teásbögrét. "Nahát, még ilyet." Ekkor megszólalt a barátnője: "Ha tudnád, milyen finom emberek járnak ide! Még fizetést is kapnak. Pontos fizetőim. Tudod, mit hagy itt a szomszédban egy ügyvéd vagy egy orvos? Ide jár a város krémje. Egy óra eltöltése 1 pengő!" Ekkor Ilonka elgondolkodott: az ő férje most napszámba jár, egy napi napszám 80 fillér. Akkor az valóban nagyon sok pénz. Mikor elindultak haza, mindketten a nagy ház felé sandítottak. Már két fekete autó állt előtte meg két lovas hintó, a két kocsis egymással beszélgetett. Ekkor Ilonka asszonynak eszébe jutott a szép szőkeség mondata: "Ma nagyon nagy a forgalom." Keresztet vetett és elindultak hazafelé. A felső templomban ekkor kondult meg a harang.

A nyilvánosházak az 1940-es évek végéig működtek Nagykanizsán.