Bulvár

2016.08.02. 17:40

Vágta a Muravidéken

Lendva - A Nemzeti Vágta előfutamaként idén első alkalommal rendezik meg a Muravidéki Vágtát. A szombati versenyen 18 lovas, kilenc magyar és kilenc szlovén nemzetiségű vesz részt.

Gyuricza Ferenc

Minderről a helyi társrendező civil szervezet, a Lendvai Lóbarátok Egyesülete elnöke, Horváth József számolt be sajtótájékoztató keretében. Mint mondotta, idén a Muravidék is élni kívánt a Nemzeti Vágta előfutamának megtartásával, erre többek között az is ösztönözte őket, hogy a tavalyi Vágta nemzetközi futamában a Szlovénia képviseletében induló petesházi Grebenjak Matej a negyedik helyen végzett.

Minden lovas egy-egy települést képvisel. A főszervező Horváth József Petesháza nevében indul a szombati Muravidéki Vágtán Fotó: Gyuricza Ferenc

Horváth József szólt arról is, hogy a Muravidéki Vágtát egész napos kulturális, gasztronómiai és sportrendezvény keretében tartják augusztus 6-án, szombaton. Az elődöntők délben, a döntő futamok este fél hétkor kezdődnek. A versenyzőknek 1100 méteres távot kell teljesíteniük. A nemzetiségi futamból az első három helyezett, illetve a rendező jogán a Lendvát képviselő lovas, míg a szlovén futamból a nyertes versenyző kerül be a budapesti döntőbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!