Bulvár

2010.11.22. 13:35

Díjeső hullott Justin Bieberre az American Music Awards átadásán

Négy díjat nyert el Justin Bieber az American Music Awards vasárnap esti díjátadó ceremóniáján.

MTI

"Nem tudom abbahagyni a mosolygást, ez bámulatos" - örvendezett a tinédzsersztár, aki minden nevezését díjra váltotta.
   
A 16 esztendős kanadai énekesé lett az est legfontosabb trófeája, az év előadóművészének járó elismerés, de a rajongók szavazatai alapján a kedvenc férfi pop/rock énekes, My World 2.0 című lemezével pedig a kedvenc album díját is átvehette, emellett a legátütőbb hatású énekesnek is őt választották.
   
A tinédzser lányok ideálja olyan neveket utasított maga mögé, mint Eminem vagy Usher. "Egyszerűen nem tudom, hogy lehetséges ez, hiszen három éves korom óta éneklem Eminem számait, Usher pedig a mentorom" - szerénykedett Bieber a színpadon.
   
Az amerikai könnyűzenei díjátadón a Los Angeles-i Nokia Színházban a távol lévő Lady Gaga nyerte a pop/rock kategória énekesnői díját, az együttesek közül pedig ebben a műfajban a Black Eyed Peas győzött.
  
 Usher a soul/R&B előadók közül lett az amerikaiak kedvenc férfi énekese, lemeze, a Raymond vs Raymond pedig a legkedveltebb album. A műfaj női kedvenceként Rihanna léphetett színpadra.
   
Eminem - aki szokása szerint nem jelent meg az átadó ceremónián, mert nem kedveli az ilyesmit - a rap/hiphop mezőnyben győzedelmeskedett énekesként és Recovery című lemezével is.
   
A country műfajban idén Brad Paisley tetszett legjobban a közönségnek a férfi énekesek közül, míg a nőknél Taylor Swift vitte el a pálmát.
  
Shakira a latin zenei kategória kedvenc előadójának díját kapta a háromórás ceremónia során.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!