Bulvár

2010.02.08. 18:51

20 perc alatt elkapkodták a jegyeket az Eurovíziós Dalverseny döntőjére

Csupán húsz percre volt szükség ahhoz, hogy minden jegyet eladjanak az idei Eurovíziós Dalverseny döntőjére.

MTI

A május 29-i oslói zenei eseményre az első ezer jegyet tíz másodperc alatt elkapkodták, de a többi eladható jegy értékesítésére sem kellett sokat várni. "A hír hallatára teljesen libabőrös lettem" - mondta Peter Svaar, a dalfesztivál szóvivője.

A szervezők összesen kilencvenezer jegyet adnak el a döntőre, a két elődöntőre és a két főpróbára. A fináléra szóló legdrágább jegy 195 euróba (mintegy 55 ezer forintba) került.

A tavaly Moszkvában tartott zenei fesztivál nyertese a norvég Alexander Rybak volt. Győzelmével idén a norvég fővárost illeti meg a verseny megrendezésének joga.

A 2010-es Eurovíziós Dalversenyen nem indít versenyzőt a Magyar Televízió, az oslói fesztiválon való részvételről és a közvetítési jogról anyagi okok miatt mondott le a köztévé.
 
2009-ben a zenei megmérettetésen Magyarországot Ádok Zoli képviselte, Dance with me című dalával azonban nem sikerült bejutnia a döntőbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!