Apanapló - Emelem kalapom...

Hogy miért olyan fontos ez nekem? Mert egy édesapának mindent megér egyetlen kicsi fia boldogsága. Márpedig Zalán úgy döntött, csak akkor lesz boldog, ha kap egy tűzpiros játékporszívót.

De, hogy milyen a gyermeki lélek, arra fiacskám a legjobb példa, Zalánnak ugyanis elég speciális hóbortjai vannak. Ilyen például a hasznavehetetlen játékok iránti szenvedélye és legújabban a kalapmániája. Nem sapka, kalap! A gyerkőc az elmúlt pár hónapban legalább egy tucat fejfedőre tett szert, van köztük nagykarimás, kiskarimás, színes, aztán van szalmakalap, erdészkalap, surdakalap. Lassan már ott tartunk, hogy kalap nélkül egy tapodtat sem tesz a gyerek, az van a fején az utcán, a bölcsiben, odahaza, de még a bilire is csak kalapban hajlandó leülni.

Kalapos Superman, azaz Pásztor Zalán lefekvéshez készülődik (Fotó: Pásztor András)

A játékok terén is hasonló a helyzet. Bár egykeként magam is tudom milyen magányos az ember testvér nélkül, de azt is megtanultam, hogy egy új játék csak ideig-óráig lehet unaloműző. Minálunk viszont unatkozásról szó sem lehet, Zalánnak ugyanis annyi játéka van, hogy lassan nincs hely az újabbaknak. Kisautóból százféle, játékhangszerből egy komplett nagyzenekarnyi, mesekönyvből több polcra való, továbbá vízipisztoly, labda, állatfigura, építőkocka színesíti a palettát.

A minap lent a játszótéren is pont erről tartottunk apagyűlést, sorstársaimmal egyetemben felemlegettük a négygombos kvarzjátékok korát, a délutánokat betöltő társasjáték csatákat és azt is, hogy ki hányszor esett le a vadkörtefáról. Miközben nosztalgiáztunk és bőszen korholtuk saját csemetéinket, azt vettük észre, hogy ők pont úgy fogócskáznak, mint mi annak idején. Azért a piros játékporszívóra még most is vevők vagyunk Zalánnal.