Belföld

2017.05.04. 10:50

Gyilkolt a randidrogként elhíresült Gina

Bódító koktélok fogyasztására jött össze két pár húsvétvasárnap este. Egyikük nem élte túl az illegális hatóanyagokkal teli italokkal folytatott koccintgatást.

Veresegyházról április 17-én reggel tett bejelentést egy férfi telefonon. Baj van – mondta, és nem túlzott. A gyanú szerint ő tévesztett hígítási arányt a kábítószer adagolásában, élettársa belehalt a tömény méreg elfogyasztásába.

– Kollégáim a megadott címen a bejelentőn kívül egy súlyos állapotban lévő nőt, egy életveszélyes állapotban fekvő férfit és egy életjeleket nem mutató másik nőt találtak – mondta Buzás Noémi főhadnagy, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának fővizsgálója. – A mentők az utóbbin már nem tudtak segíteni, két társát a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológiájára vitték. A férfit az orvosok mesterséges altatásban tartották, az italozás másik két résztvevőjének vallomásából igyekeztünk képet kapni a történtekről.

A túlélők a zsaruknak elmondták, a társaság alkoholizált és drogot fogyasztott egyikük veresegyházi lakásán. Pálinkát ittak, és mellé kokaint fogyasztottak, valamint a valószínűleg végzetes hatású Gina, az eufóriát okozó, az éjszakai életben akaratkioltó hatása miatt randidrogként alkalmazott gamma-hidroxibutirát is a poharakba került. Az álmatlanság és klinikai depresszió orvosi kezelésére is használt vegyületet pipettával mérte a pálinkához F. Imre (31). A férfi két-három csöpp Ginát adagolt mindegyikük italába, az este folyamán 5-6 kört ittak meg, nagyjából félóránként ledöntve egy spéci koktélt, így folyamatos, eufórikus kedélyállapotot fenntartva. Éjfél körül felkerekedtek, és átmentek a társaság másik tagjának helyi ingatlanába, ott folytatták az anyagbevitelt. A vallomások eltérnek arra nézve, hogy a halálos adagot ki töltötte a poharakba. F. Imre tagadja, hogy ő volt a halálmixer, a tanúként kihallgatott egyik nő szerint azonban a férfi kezelte az anyagot. Azt beismerték, hogy az egyik kör kitöltése után a pálinkával tévedésből több centiliternyi tiszta partidrogot húztak le. Pillanatokon belül rosszul lettek, percekre elveszítették a látásukat, egyesek hánytak, az ő életben maradásukat szervezetük reakciója is segíthette. F. Imre úgy emlékezett, hajnali kettőkor még mindenki életben volt, öt óra tájban vette észre, hogy élettársa állandó szokásától eltérően nem horkol, később a testéhez érve annak élettelenségét tapasztalta.

A kirendelt szakértő a poharakban egyértelműen azonosította a gamma-hidroxibutirát jelenlétét, a halál beálltát a nyomozók ennek túladagolásával hozták összefüggésbe. F. Imrét őrizetbe vették, gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. Szabadlábon védekezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!