Minden nap legyen a fogyatékkal élőké (is)

A fogyatékossággal élőkről szól, azokról akik - ahogy a törvény fogalmaz - „tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, pszichoszociális károsodással - illetve ezek bármilyen halmozódásával - élnek, amely a környezeti, társadalmi és egyéb jelentős akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételt korlátozza vagy gátolja”.

A jogszabályok Európa-szerte az egyenlő társadalmi részvétel kívánalmát fogalmazzák meg, a hétköznapokban azonban nehéz ezt megvalósítani, amíg nem akadálymentes az épített környezet és negatív előítéletekkel teli a társadalom.

Mit is jelent az épített környezet akadálymentesítése? Elsősorban azt, hogy a fogyatékkal élő ember élhet azzal a mindenki számára biztosított joggal, hogy oda megy, ahova akar és akkor, amikor szeretne. Az akadálymentesítés célja ma egy olyan környezet kialakítása, ami a legakadályozottabb ember számára is alkalmas az önálló életvitelre, mindenkinek egyformán jól használható, kényelmes, alkalmas közösségi életre is.

Van, aki az akadálymentesítés helyett a segítők alkalmazását tartja célravezetőnek. A segítőkre sok élethelyzetben szükség van, de mivel a segítők is sérülékeny, fáradó emberek, és nem állhatnak minden pillanatban szolgálatunkra, inkább az önálló életvitelt biztosító, éjjel-nappal használható, költségkímélő megoldásokat kell találnunk. Ilyenek a mindig rendelkezésre álló rámpák, vezetőcsíkok, utcai hangos alkalmazások, megfelelő feliratok, korlátok, liftek, kapaszkodók.

A környezet csak akkor akadálymentes, ha azt bárki hétköznapi módon tudja használni. Ha nem fél a járókeretes néni, kerekesszékes bácsi a rámpán lefelé, a csökkentlátó az úttest szegélyéhez érve, a hallássérült a mögötte közlekedőtől. Ha nem erőfeszítés megközelíteni és használni a hivatalokat, ha nem érzi sértőnek, fájónak az unott, oda nem figyelő segítséget, ha nem kell hátsó bejáraton, eldugott helyen közlekednie, míg mások a díszbejáraton járnak ki-be. Sokféle, a magányban gyorsan növő félelem él amúgy is egy sérült, élete nagy részét speciális körülmények közt élő lelkében, az épített és az emberi környezetnek csökkentenie kellene e szorongásokat.

Az épített, ember alkotta környezet akadálymentesítése embereken múlik. A tervezőkön, az építőkön, a forrást biztosító politikusokon és gazdasági vezetőkön. Hogy gondolnak-e a fogyatékkal élő emberekre, hogy akarják-e finanszírozni az igényeiket. Hogy ezzel kapcsolatosan érdekli-e őket a fogyatékkal élők közösségeinek véleménye, gyakorlati tapasztalata. Amikor emberek akadálymentesítéssel foglalkoznak, akkor nem csak építészeti, műszaki megoldásokkal, hanem az azokat majdan használó emberekkel is foglalkoznak. Akkor adományozhatnak valamit, egy kicsiny szabadságot, szeretetet. S ezt vissza is fogják kapni hálás mosoly, köszönet formájában.

Az előítéletességgel nehezebb a helyzet, mert sokkal lassabban változtatható, mint bármi más. Magyarországon a fogyatékkal élőkről való beszélgetések zöme még mindig feszélyezett, álszemérmes, sok helyütt teljesen tabunak számít a téma. Nem merünk róla beszélni, ezért nem is tudunk. Pedig kellene, és páran készen is vagyunk ezekre a beszélgetésekre.

Mindenkit bíztatok: kérdéseikkel, gondolataikkal (és nem ítéleteikkel) bátran keressen bennünket. Mozgáskorlátozottakat, látás- és hallássérülteket, más fogyatékkal élőket - és ne csak a kitüntetett napokon.

Kardos Ferenc
a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa Városi Egyesületének elnöke