Belföld

2011.09.06. 08:00

Lakásfenntartási tamogatás - többnek jut, de kevesebb

Lényeges változások léptek életbe szeptember elsejétől a szociális rendszerben: megszűnt a gázártámogatás, és beépült a lakásfenntartási támogatásba.

Szalabán Attila

Megemelték a jogosultsági jövedelemhatárt is, az öregségi nyugdíjminimum 250 százalékában (71250 forintban) határozva meg azt, a korábbi 150 százalék helyett. Egy átlagos négy fős, kétgyerekes család, melynek egy fogyasztási egységre jutó jövedelme 55 ezer forint körül mozog, havi 2600 forintra számíthat - ha a vagyoni feltételnek is megfelel.

Az állam és a helyi önkormányzat segítségét többféleképpen is igénybe veszi családja fenntartásához a szepetneki Szita Józsefné. A három gyereket nevelő, s jelenleg negyedik babáját váró asszony bevételei meglehetősen szűkösek, a kiadásai viszont tetemesek. Komoly szüksége van tehát a központi segítségre: saját elmondása szerint lakásfenntartási támogatást is igénybe vesz, s jogosult a gázártámogatásra is.

- Nagyon fontos számunkra a támogatás, ezért jó dolog, hogy nem szüntették meg, csak átalakították a rendszert - summázta Szita Józsefné. - A lakásfenntartási támogatásra be is adtam a kérelmemet, nagy segítség számunkra, hogy az önkormányzat kifizeti helyettünk a számla egy részét.

A jogalkotó előtérbe helyezte a természetbeni juttatásokat: tehát a jogosultak nem készpénzt kapnak, hanem az önkormányzat helyettük kifizeti valamely lakásfenntartással kapcsolatos számlájuk egy meghatározott hányadát. A segítséget többek között lakbérre, albérleti díjra, közös költségre, szemétszállításra, villany-, víz- és gázfogyasztás költségeinek kiegyenlítésére lehet kérni. Hogy ki és hány forint támogatásra jogosult, azt a települési önkormányzatok jegyzői döntik el a jövedelem- és vagyonvizsgálatok tükrében. Ennek során figyelembe kell venniük, hogy az adott háztartást hány fogyasztási egység alkotja: az első nagykorú 1-nek, a második 0,9-nek, minden további 0,8-nak számít. A kiskorúak valamivel kisebb mértékben esnek latba: az első két gyereknek 0,8, a többieknek pedig 0,7 az arányszáma. A vagyonvizsgálat során nyilatkozni kell a háztartásban élők vagyoni helyzetéről - a nem általuk lakotton túli ingatlanok, valamint a nem mozgáskorlátozottság miatt fenntartott gépjárműveik értékéről. A szóban forgó vagyontárgyak értéke együttesen nem haladhatja meg az öregségi nyugdíjminimum, 28500 forint nyolcvanszorosát - külön-külön pedig a 30-szorosát.

- Az önkormányzati ügyintézők számára nem sok minden változott, az új rendszer nem bonyolultabb, mint a régi - magyarázta Hardubé Judit, a zalaegerszegi önkormányzat népjóléti osztályvezetője. - Az ügyfelek szempontjából talán még egyszerűbb is lett minden. Nehéz megítélni, hogy jobban járnak-e, mindenesetre igazságosabbnak tűnik a fogyasztási egységgel való számolás.

Az egerszegi osztályvezető elmondta: bár egyre többen érdeklődnek náluk az új rendszer lehetőségei iránt, olyan rohamot, mint amilyen annak idején a gázártámogatás bevezetésekor ért hozzájuk, nem tapasztaltak. Hardubé Judit egyelőre nem tudta megmondani, hogy hányan lesznek jogosultak az új feltételekkel a lakásfenntartási támogatásra, a megyeszékhelyen gázártámogatást ötezerötszázan kaptak, ám vagyonvizsgálat nélkül.

- Szép számmal fordultak már hozzánk tájékoztatásért érdeklődők, s már akadt, aki be is adta a kérelmét. Úgy vesszük észre, az emberek megértették a változások lényegét, jó páran meglehetősen felkészülten fordultak hozzánk - tájékoztatott Maronicsné dr. Borka Beáta, a nagykanizsai szociális osztály vezetője. - Az ügyfeleink száma mindenképpen bővül, s ez máshol is így lesz, hiszen a gázártámogatást eddig az államkincstár intézte, most pedig az önkormányzatok veszik át a feladatot. Ehhez egyébként plusz erőt kapunk, máskülönben nem is bírnánk.

A rendszer megújítása számos kérdést felvetett a szakemberekben. A szepetneki önkormányzat főmunkatársa, Fritzius Judit példaként említette, hogy a támogatási döntés 1 évre szól, s azon belül hiába változnak meg akár gyökeresen valakinek a körülményei, nem lehet módosítani a kérelmét. Az sem teljesen világos, hogy a gyakorlatban miként lehet majd megosztatni a fűtésszámlát a szolgáltató céggel - hogy annak egyik részét az önkormányzat utalhassa át, másikat pedig az ügyfél fizesse.

Hardubé Judit szerint azoknál a számláknál legegyszerűbb életbe léptetni a támogatást, ahol átalányban fizetnek, tehát az E.ON számviteles csoportja könnyűszerrel el tudja számolni a havonta rendszeresen beérkező központi segítséget - s a maradékról küld csekket az ügyfélnek. Hozzátette azonban, hogy a kérelmezőnek nyilatkoznia kell, hogy milyen számlájához kér segítséget.

Zalaegerszegen és Nagykanizsán a városi önkormányzat helyi lakásfenntartási támogatást is ad a rászorulóknak. A megyeszékhelyen az egyszemélyes háztartásban élőknek havi 2500 forinttal egészítik ki a normatív segítséget. Kanizsán pedig plusz ezer forintot adnak az alacsony jövedelemmel (tehát fogyasztási egységenként 42750 forintos bevétellel) rendelkező háztartásoknak. A szakember szerint igazságosabbnak tűnik a fogyasztási egységgel való számolás

Lapozzon!

OLDALTÖRÉS: Olvasóink véleménye, a szerző jegyzete

"Még mindig kijátszható"

"Még mindig kijátszható"

"Még mindig kijátszható"

Számos pozitívumot és néhány negatívumot említett a lakásfenntartási támogatás megújulása kapcsán Bagó Mónika, a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője.

 - A kistelepüléseken élők számára szerintem óriási jelentőségű, hogy immár nem csak a gázalapú fűtési rendszerek költségeihez lehet támogatást kérni, hanem a falun rendkívül elterjedt fafűtéshez is - jelezte Bagó Mónika. - Azt is fontos pozitívumnak tartom, hogy megemelték a jövedelmi korlátot. A korábbi években ugyanis azt tapasztaltuk, hogy sokak jövedelme mindössze néhány száz forinttal volt több, mint a törvényben meghatározott maximum, s emiatt hiába szorultak ténylegesen segítségre, nem kapták meg azt.

A szakember szerint jó ötlet volt a jogalkotók részéről az is, hogy nemcsak a jövedelmet, hanem a vagyoni helyzetet is vizsgálni kell a támogatás megállapításakor  ám még mindig kijátszhatónak tűnt számára a rendszer. Azok ugyanis, akik papíron kevesebb jövedelemre vannak bejelentve, mint amennyi valóban a zsebükbe kerül, könnyen bekerülhetnek a támogatottak közé. Bagó Mónika azt is üdvözölte, hogy a törvény a természetbeni támogatást részesíti előnyben  így ugyanis biztosítható, hogy tényleg arra fordítódjon a segítség, amire az állam szánta. Hozzátette ugyanakkor: a konkrétan megszerezhető központi támogatás mértéke az előző évekhez képest csökken, annak értéke egy halmozottan hátrányos család számára voltaképpen elenyésző lesz.

Szerintem (Szalabán Attila jegyzete)

Bár még alig néhány nap telt el a változások életbe léptetése óta, így konkrét példákat nem tudtak sorolni az ügyintézők, azt nagyjából lehet tudni, hogy 46 ezer forint körül mozog majd a családok számára megállapított támogatások átlagos értéke. Nem túl sok pénz, mégis jól jöhet bárkinek  ezért merem megkockáztatni, hogy sokan máris keresik a kiskapukat, melyek lehetővé teszik a törvény kijátszását.

Sajnos ebből a szempontból az új jogszabály sem tökéletes: mint majdş minden szociális rendelet esetében, a megújult lakásfenntartási támogatás igénylőiről is papírok alapján döntenek majd az illetékesek, hogy jogosultak-e az állami-önkormányzati segítségre. Papíron pedig nagyon könnyű bizonyítani a rászorultságot, így fordulhatott elő a közelmúltban, hogy a szociális segélyért vadonatúj Audival érkezett a szegény szerencsétlen sorsú ember. Hasonló pofátlanságra számos példát hallottam már zalai szociális ügyintézőktől.

Nem lesz ez másként most sem, bár elvileg a hivatalnak jogában áll kifogást emelni a benyújtott vagyonnyilatkozatok ellen. Ha ez megtörténik, szakhatóságok, például a NAV vizsgálja majd a valós helyzetet  természetesen a papírok alapján hozva meg döntését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!