Belföld

2011.09.08. 06:55

Költségvetési kiigazítás - drágább cigi, szesz, gázolaj

Adóemeléssel, hatékonyabb adóbeszedéssel és az állami beszerzések leállításával teremtené elő a kormány azt a pluszforrást, amivel egyensúlyban tartható a költségvetés. Mit jelent ez a mindennapokban?

Horváth A. Attila

A kormányfő bejelentése szerint 600 milliárd forint nem érkezik meg a költségvetésbe az adóbeszedés kis hatékonysága miatt. Hol lehetnek még tartalékok? - kérdeztük Tóth Zoltán adószakértőt, a zalaegerszegi WH Consulting ügyvezetőjét.

- Ez a bizonyos 600 milliárd forintnyi összeg lejárt határidejű adótartozás lehet, aminek egy része pénzügyi gondokkal küzdő vállalkozásoknál, nagyobb hányada pedig felszámolás előtt, vagy alatt álló cégeknél képződött. A tapasztalatok szerint az adóhatóság már néhány hét késedelem után intézkedéseket hoz, például zárolhatja a számlákat. Vannak tehát kételyeim azzal kapcsolatban, hogy az amúgy is fizetésképtelen cégektől hogyan lehet még 40 milliárdot beszedni - válaszolta a szakértő.

Mint mondta, a NAV akár több 10 milliárdos tételben is adhatott fizetési könnyítést az érintett vállalkozásoknak, esetleg szó lehet e kedvezmények leállításáról, vagy a már megállapítottak határidejének rövidítéséről is.

- A 600 milliárd forint bejelentett, de be nem fizetett adóra vonatkozik, tehát erről tud az adóhivatal. Úgy gondolom, hogy inkább a még láthatatlan adókötelezettségek felderítésével lehetne növelni a hatékonyságot - tette hozzá.

Szintén értelmezésre szorul Matolcsy György bejelentése a játékadó 50 százalékos emeléséről. Ez akár jelentheti a Szerencsejáték Zrt. által közvetlenül működtetett játéktípusok (például, lottó, totó, stb.) fogyasztói árának növekedését, de jó esély van arra is, hogy a pénznyerő automaták játékadójára gondolt a nemzetgazdasági miniszter. Ez utóbbi ágazat szereplőit tömöríti a Magyar Szerencsejáték Szövetség, amelynek elnöke, Schreiber István lapunknak úgy nyilatkozott: ha a pénznyerő automaták tételes (azaz a gép bevételétől független), jelenleg 100 ezer forintos játékadóját megnövelik, az nem hoz pluszbevételt az államnak. Ezzel ugyanis jelentősen csökkenne a gépek száma, ráadásul ahol nincs gép, ott tönkremehet a vendéglátóegység, tehát inkább bevételkieséssel és munkahelyvesztéssel kell számolnia a kormányzatnak.

- Mi ehelyett azt javasoljuk, hogy a pénznyerő automaták játékadóját százalékosan állapítsák meg, azaz ne fix összeget kelljen fizetni, hanem a gép forgalma legyen a mérvadó. Emellett az on-line szerencsejáték szabályozásával azonnali adóbevételhez juthatna az állam, jelenleg ugyanis a külföldi oldalak üzemeltetői egyetlen forint adót sem fizetnek, miközben 80-100 milliárdos forgalmuk van Magyarországon - fogalmazott Schreiber István. Hozzátette: eddig nem láttak írásos dokumentumot a bejelentett adóemelés részleteiről.

A szövetség tegnap közleményben is reagált a bejelentésekre. Eszerint adók és járulékok formájában a pénznyerőautomata-ágazat 70 milliárd forintot fizet be a magyar költségvetésbe, ám régóta recesszióval küzdenek, az adóemeléssel tehát még ez a tervezhető tétel is veszélybe kerülne. Mivel az adóteher nem hárítható át a fogyasztóra (neki nem kerül többe egy játék), az üzemeltetőnél és a vendéglátósnál jelentkezne a hiány.

A vendéglátóhelyeknek csak egy része (elsősorban a söröző, kiskocsma, kaszinó) sínylené meg a játékgépadó emelését, ám az alkoholos italok jövedéki adójának 5, valamint az aromásított szeszes italokénak 50 százalékos növelése már a többieket is érinti. A Zalaegerszegen éttermeket üzemeltető Hart György megkeresésünkre elmondta: az 5 százalékos mértéket nem tervezi érvényesíteni az itallapon, de amik az 50 százalék hatálya alá kerülnek, azok árát biztosan meg kell változtatni.

- Sokféle pálinkánk van, amit nem érint ez a drágítás, ráadásul a fő profilunk az étkeztetés, különösebben nem számítok tehát a forgalom visszaesésére. Inkább arra törekszünk majd, hogy az italválasztékot úgy alakítsuk ki, kevesebb legyen a magas adótartalmú termék - jelezte Hart György.

Egy másik egerszegi vendéglátós (aki presszót üzemeltet) úgy fogalmazott: az alkohol és a cigaretta drágulása talán kevésbé lesz érzékelhető, de ha a játékgépeket jobban megadóztatják, akkora bevételkiesés keletkezhet, hogy az már a működést tenné kockára. Jelenleg 3 alkalmazottat foglalkoztat, velük együtt tehát 4 ember munkahelye szűnne meg, ha kikerülne az egységből a gép.

Nem mdenki jár rosszul az adóemelésekkel, az ízesített szeszes italok várható térvesztésével ugyanis tovább nőhet a kereslet a valódi pálinkák iránt. Az árak közötti különbség zsugorodhat; egy liter pálinka jövedéki adója 727, egy liter aromás szeszes italé pedig 1038 forintra nő. Ez csak a kereskedelmi forgalomban kapható palackozott italokra vonatkozik, ugyanakkor - már egy éve - a bérfőzés is adómentes.

- Nem mintha személyesen érintene, mivel százszázalékos kapacitással üzemelünk, de annak örülök, hogy az aromásított italok helyett a minőségi pálinkák fogyasztása kerül előtérbe - reagált érdeklődésünkre Farkas Tibor nagylengyeli pálinkafőző mester. Megjegyezte: az igényes ember a gyümölcspálinkát szereti, de az alacsonyabb ár miatt eddig sokan vették a mesterséges italokat.

A dízel üzemanyag jövedékiadó-tartalma jelenleg literenként 97 fort. Ez novemberben 110-re változik, ami (a járulékos áfatartalom-emelkedéssel együtt) a most 370 forint körüli fogyasztói árat 385-re növelheti, és akkor még nem számoltunk a piaci ármozgásokkal. Ezzel a dízel adótartalma még mindig 10 forinttal a benziné alatt marad, de a lakossági vásárlók körében ez a drágulás is jelentős tételnek számít.

Molnár Sándor, az egerszegi Molnár Tank benzinkút kereskedelmi vezetője érdeklődésünkre úgy fogalmazott: most is drága az üzemanyag, és ez nyilván hatással van a forgalomra. A kereslet akkor nő meg valamelyest, amikor bejelentenek egy-egy áremelést, egyébként általában 2-5 ezer forintért tankolnak az emberek, és az is érzékelhető, hogy mikor kapnak fizetést. A mezőgazdaságban dolgozók más helyzetben vannak: ők az idénymunkák miatt kénytelenek magasabb áron is megvenni a gázolajat.

- A jövedékiadó-emelkedés a Magyarországon tankoló fuvarozókra nem vonatkozik, mivel a kormányzati tájékoztatás szerint az igénybe vehető kedvezmény ugyanekkora mértékben nő november elsejével - mondta el lapunknak Köves László, a Gartner Intertrans Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: ez jó hír, mert egyébként minden áremelés nagyon érzékenyen érinti az árufuvarozókat. Náluk évente több mint százmillió kilométer a futásteljesítmény, így természetesen magas az üzemanyag-fogyasztás is. A Gartner egyébként saját kúttal rendelkezik, de ha magasabb áron kapja a gázolajat, a drágulás alól nem tudja kivonni magát. Most annyiban más a helyzet, hogy a jelenlegi 6,5 forint jövedékiadó-kedvezményt 19,5 forintra emeli a kormány literenként.

- A jövedékiadó-emelkedés a Magyarországon tankoló fuvarozókra nem vonatkozik, mivel a kormányzati tájékoztatás szerint az igénybe vehető kedvezmény ugyanekkora mértékben nő november elsejével - mondta el lapunknak Köves László, a Gartner Intertrans Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: ez jó hír, mert egyébként minden áremelés nagyon érzékenyen érinti az árufuvarozókat. Náluk évente több mint százmillió kilométer a futásteljesítmény, így természetesen magas az üzemanyag-fogyasztás is. A Gartner egyébként saját kúttal rendelkezik, de ha magasabb áron kapja a gázolajat, a drágulás alól nem tudja kivonni magát. Most annyiban más a helyzet, hogy a jelenlegi 6,5 forint jövedékiadó-kedvezményt 19,5 forintra emeli a kormány literenként.

Ettől nem teszik le a cigit

A bejelentés friss, így még nem olvashattunk elemzéseket arról, hogy a kereskedelemre milyen hatással lehet a dohányáruk és az alkoholos italok adónövekedése. Az egyik egerszegi élelmiszerüzletben kérdésünkre úgy válaszoltak: az áremeléskor lehet egy kis visszaesés, de ettől nem fogják a dohányosok letenni a cigarettát, az 57 százalék nem jár majd fogyasztáscsökkenéssel. Ám az aromás szeszes italok iránti kereslet visszaeshet.

Lapozzon!

OLDALTÖRÉS: A szerző jegyzete, olvasóink véleménye

Szerintem (Horváth A. Attila jegyzete)

Szerintem (Horváth A. Attila jegyzete)

Szerintem (Horváth A. Attila jegyzete)

A miniszterelnök már a keddi bejelentés előtt közölte, hogy olyan szigorítás nem várható, ami az emberek alapvető szükségleteit érintené. Ez - a részletek ismeretében - nem feltétlenül igaz: a dohányról, az alkoholról, a szerencsejátékról le lehet mondani ugyan (sőt, népegészségügyi szempontból kívánatos is volna), de mivel emberek százezreinek megélhetését biztosító iparágakról van szó, az igények szűkülése sok hátrányos következménnyel járhat. A gázolaj drágítása ezúttal (a fuvarozói kedvezmény miatt) nem lesz hatással a közúton szállított termékek árára, de ez a dízelautók tulajdonosait aligha vigasztalja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!