Belföld

2011.08.26. 13:55

MSZP: fideszes magánkasszákba vándorolnak panelfelújítási pénzek

A szocialista Szanyi Tibor pénteki sajtótájékoztatóján azt állította, hogy "fideszes magánkasszákba vándorol" a panelfelújítási pénzek egy része. Az MSZP-s politikus szerint a felújításra jogosult, a kormány által kijelölt vállalkozások a korábbi szerződéses árnál drágábban végzik el a munkát, így a kabinet sajátos "különadó" megfizetésére kényszeríti a panellakókat.

MTI

Szanyi Tibor nem először foglalkozott a panelfelújítások ügyével: egy hónapja azt állította, hogy a kormányzat az Épkar Zrt.-t hozta helyzetbe a vonatkozó pályázatoknál. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a zöldberuházási program panelfelújítási pályázatain nyertes cégeket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kategorizálni kezdte, a minősítési folyamat eredménye pedig az lett, hogy az első két kategóriába tartozó épületfelújításokat csak az Épkar Zrt., illetve hozzá köthető cégek kaphatják meg, ők rendelkeznek ugyanis egyedül a szükséges referenciával.

A társaság válaszul közleményben tudatta, hogy jó hírnévének megsértése miatt kártérítési pert indít, illetve rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tesz Szanyi Tibor ellen.

A szocialista párt elnökségi tagja pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a panelkorszerűsítésre jogosult öt-hat, az Épkarhoz köthető "udvari beszállító" a korábban leszerződött, "majd kitúrt" vállalkozásoknál tíz-húsz százalékkal drágábban végzi el a kérdéses épületfelújításokat. Ez a többlet "nem az államkasszába, hanem fideszes magánkasszákba vándorol, és sajátos különadót jelent mindazoknak, akik a magas rezsiszámlák ellen próbálnak tenni a felújítási munkálatokkal" - jelentette ki.

A szocialista képviselő azt is mondta, hogy a "kormány egy éve csak cirkuszol, ahelyett hogy az ország valódi problémáival foglalkozna", és állítását a Fővárosi Nagycirkusz előtt megtartott sajtótájékoztató helyszínválasztásával is igyekezett alátámasztani.

Szanyi Tibor ismét Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter menesztését és a progresszív adórendszer bevezetését sürgette. Erre véleménye szerint már szeptemberben lehetőség nyílna, ha a Fidesz elfogadná a szocialisták adótörvény-javaslatát.

Hozzátette: több jobboldali közgazdász mellett immáron "a Fidesz szatellitpártjának tekinthető KDNP" felől is hallani olyan hangokat, amelyek szerint "meg kellene fontolni a gazdagok megadóztatását", mindez azonban "csak gyenge, alig pukkanó nyöszörgés" ahhoz képest, hogy azonnali cselekvésre lenne szükség, a kormánynak be kellene látnia, hogy "nekivezette a magyar gazdaság szekerét a falnak".

Kérdésre válaszolva megjegyezte, szolidaritási adóval a szocialista kormány is próbálkozott, akkor azonban ez a kétkulcsos személyi jövedelemadón felüli terhet jelentett a jómódúaknak. "Azt, hogy most pöfögnek valamiféle szolidaritási adó gondolatán, ugyanolyan cirkusznak és porhintésnek tekintjük, mint minden mást, amit eddig csináltak, hisz közben egy tapodtat sem mozdultak el az egykulcsos adótól" - mondta Szanyi Tibor. Ezzel a kereszténydemokrata Pálffy István csütörtöki nyilatkozatára utalt. Pálffy István az MTI kérdésére sikeresnek nevezte az egykulcsos adórendszert, miután a Klubrádió Megbeszéljük című műsorban szerdán még arról beszélt, hogy "kétszázötvenmilliárd forintos megszorítás nem lesz, de szolidaritási adó jöhet".

Az MSZP elnökségi tagja kitért arra is, hogy noha a kormány egy éve ígéri a nemzeti eszközkezelő létrehozását, arról jó ideje, így most is csak azt tudni, hogy "mindig a jövő héten alakul meg".

Szintén újságírói kérdésre válaszolva kamuszervezetnek nevezte a miniszterelnök kezdeményezésére megalakuló és pénteken először ülésező otthonvédelmi monitoring bizottságot, amelynek feladata, hogy átláthatóvá tegye a banki törlesztőrészletek kiszámítását. Mint mondta, a testület létrejötte arra emlékezteti, mint amikor "lángol az egész ház, a házmester pedig összehív egy monitoring bizottságot annak megállapítására, hogy mi történt, pedig oltani kéne a tüzet".

Ezek is érdekelhetik