Belföld

2011.07.06. 13:28

Romagyilkosságok: rosszulléte miatt félbeszakadt a koronatanú meghallgatása

Rosszulléte miatt tanúkihallgatásának elhalasztását kérte a bíróságtól a romák elleni támadássorozat szerdai büntetőtárgyalásán a Pest Megyei Bíróságon a koronatanúnak számító nő, ezért a bíró megszakította a tárgyalást.

MTI

Az asszony, a vádlottak egykori munkáltatója az ebédszünet után folytatódó tárgyalás elején - miután ismét ellentmondásba keveredett korábbi vallomásával - rosszullétre hivatkozva szünetet kért. (A tanút a szerdai tárgyaláson is többször figyelmeztette Miszori László tanácsvezető bíró a hamis vád és a hamis tanúzás büntetőjogi következményeire, és bírság kiszabását is kilátásba helyezte.) 
   
Miszori László tízperces szünetet rendelt el, de az első- és a harmadrendű vádlott védőügyvédje eközben jelezte a bírónak, hogy orvosi segítségre lenne szüksége a tanúnak a magas vérnyomása miatt. A bíró ezért a szünet befejeztével megszakította a tárgyalást, és az asszony tanúmeghallgatását várhatóan péntek reggel folytatja.
   
A tanú már áprilisi meghallgatásán is rosszul lett, akkor sírva kért tíz perc szünetet. Az akkori két, egymást követő napon tett tanúvallomásában többször került ellentmondásba, és vallomásának tisztázására idézte be újra tanúként Miszori László tanácsvezető bíró.
   
A hivatalosan jelenleg is adóhivatali alkalmazottként dolgozó asszony, aki mind a négy vádlott - Kiss Árpád és testvére, Kiss István, valamint Pető Zsolt és Csontos István - munkáltatója volt a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen, és az elsőrendű vádlottal szerelmi kapcsolatban állt, még a nyomozati szakban több vonatkozásban is terhelő vallomást tett a hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal vádolt férfiakra, de szerdai tanúvallomásában korábbi vallomásának többségét visszavonta.
   
Újbóli módosításait azzal indokolta, hogy vallomástételekor "nem volt egészséges", illetve önmagát okolta, amiért nem vett észre dolgokat. Állítása szerint nem tudta, hogy gyilkosság után nyújtott segítséget, amikor munkatársainak elakadt autóját kiszabadíttatta, és nem volt tudomása arról sem, hogy telkén és munkahelyén a vádlottak fegyvereket rejtegetnek.
   
A bíró a szerdai tárgyaláson többször rákérdezett, hogy a rendőrség ajánlott-e "alkut", hogy ne emeljenek ellene vádat a 2009. április 22-i tiszalöki gyilkosság utáni segítsége miatt, de a nő nemmel válaszolt, azt hangoztatva, egy különleges tanúvédelmi programba akarták csak bevonni, de az azért nem valósult meg, "mert nem tudott annyit".
   
Az asszonyt a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2009. augusztus 21-én hajnalban a négy vádlottal és másik három férfival együtt előállították, de csak a Kiss testvéreket, Pető Zsoltot és Csontos Istvánt vádolták meg az erőszakos cselekményekkel, a többiek tanúként szerepelnek az ügyben.
   
Csontos István negyedrendű vádlott korábbi vallomásában azt mondta, volt munkáltatója a bűnbanda anyagi támogatója lehetett, és tudomása volt az erőszakos cselekményekről.
   
A per pénteken folytatódik az asszony tanúmeghallgatásával, ha egészségi állapota lehetővé teszi. A bíró figyelmeztette, hogy csak megalapozott orvosi igazolással mentheti ki magát.

OLDALTÖRÉS: A romagyilkosságok koronatanúja visszavonta korábbi vallomásainak nagy részét

A romagyilkosságok koronatanúja visszavonta korábbi vallomásainak nagy részét

A legtöbb korábbi vallomását visszavonta a romák elleni támadássorozat büntetőperének koronatanúja a szerdai tárgyaláson a Pest Megyei Bíróságon. A nőt többször figyelmeztette a bíró a hamis vád és a hamis tanúzás büntetőjogi következményeire, és bírság kiszabását is kilátásba helyezte.

A tanú, aki az előző tárgyalásokkal ellentétben most nem járult hozzá nevének közléséhez, sem ahhoz, hogy felismerhető felvétel készüljön róla, korábbi meghallgatásához hasonlóan többször került ellentmondásba korábbi vallomásaival. 
  
Mivel a jegyzőkönyvben foglaltakról azt állította, hogy "a rendőrök írták át" kihallgatásakor, Miszori László bíró már sokadszorra figyelmeztette a hamis vád következményeire.
  
A hat halálos áldozatot követelő támadássorozat négy vádlottjának egykori munkáltatóját a büntetőeljárásban elsőként hallgatta meg áprilisban a bíróság, akkor szintén több esetben figyelmeztette a bíró.
   
Az asszony, aki mind a négy vádlott - Kiss Árpád és testvére, Kiss István, valamint Pető Zsolt és Csontos István - munkáltatója volt, és az elsőrendű vádlottal szerelmi kapcsolatban állt, még a nyomozati szakban több vonatkozásban is terhelő vallomást tett a támadássorozattal vádolt férfiakra.
  
A büntetőeljárásban és a szerdai tárgyaláson tanúként "álom- és fantáziavilágnak", tények és időpontok összemosásának nevezve visszavonta és módosította több korábbi vallomását, azzal indokolva, hogy "ne ezek alapján ítéljék el a barátait", ugyanis közlése szerint a vallomástételkor "nem volt egészséges".
   
A jelenleg is adóhivatali alkalmazottként dolgozó nő szerdai tanúmeghallgatásán azt állította, 2009. augusztus 3-án, a kislétai gyilkosságot követő délelőtt váratlanul meglátta az általa működtetett Perényi 1 és a Karaoke bár nevű szórakozóhelyhez is tartozó, a debreceni bíróság épületével közös udvaron Csontos Istvánt, akinél egy gitártok volt, majd Kiss Árpádot. (A vád szerint a támadást a Kiss testvérpár és Pető Zsolt követte el, Csontos sofőrként segítette őket. A halálos lövéseket az ágyban fekvő 45 éves asszonyra Kiss István és Pető Zsolt adta le, az akkor 13 éves lányt is a harmadrendű vádlott sebesítette meg életveszélyesen.)
   
A tanú vallomása szerint azért mondta a nyomozás során, hogy aznap reggel mind a négy vádlottat látta a szórakozóhelynél, ahol egy fal mögött rejtegették a támadásokhoz használt fegyvereket, "mert félt, és meg akart felelni a kihallgatásnak". Állítása szerint a nyomozók azt mondták neki, munkatársai a sorozatgyilkosok, és ne féljen tőlük, soha nem jönnek ki a börtönből, nyugodtan mondjon el mindent. Közlése szerint akkor tudta meg az is, hogy a 2009. április 23-án hajnalban a tiszalöki gyilkosság utáni menekülésben segített nekik, amikor elakadt autójukat kiszabadíttatta a sárból.
   
Állítása szerint arról sem volt tudomása, hogy a tulajdonában lévő hétvégi telken a padló alatt, illetve az általa működtetett Perényi 1-ben, egy fal mögött rejtegetik a támadássorozathoz használt fegyvereket.
   
A nőt a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2009. augusztus 21-én hajnalban a négy vádlottal és másik három férfival együtt előállították, de csak a Kiss testvéreket, Pető Zsoltot és Csontos Istvánt vádolták meg az erőszakos cselekményekkel, a többiek tanúként szerepelnek az ügyben. Az asszony korábbi tanúvallomásában azt állította, előállítása után a rendőrség négy napon át egy titkos lakásban tartotta gyermekével együtt, és "új élet kezdésének lehetőségéről" beszéltek neki, vagyis egy tanúvédelmi programba akarták bevonni, amely szerinte azért nem valósult meg, "mert nem tudott annyit".
   
Csontos István negyedrendű vádlott korábbi vallomásában azt mondta, volt munkáltatója a bűnbanda anyagi támogatója lehetett, és tudomása volt az erőszakos cselekményekről.
   
A per az asszony vallomásának tisztázásával folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!