Belföld

2010.12.03. 12:11

Megdöbbentő: negyedóránként meghal egy ember rákban

A rák ellen javallt készítmények, étrend-kiegészítők, teák, életmód-javaslatok áradata kínálja magát az interneten és a közbeszéd agóráján. Ezek egy része szimpla szélhámosság.

Magyar Hajnalka

Az eredményesség ugyanis közel sem mindnek sajátja. S az még a jobbik eset, ha csak nem használ. De ha árt...?

- A kifejezetten kártékony módszerek közé tartoznak a daganatot úgymond kiéheztető léböjtkúrák. Szerencsére ma már nem olyan felkapottak, mint korábban. Igyekeztünk elmagyarázni a betegeknek, hogy ez a módszer legyöngíti az immunrendszert, legfeljebb a szervezetet éhezteti ki. A daganat pedig vígan él tovább, nagyon ravaszul képes ugyanis megtalálni azokat az utakat, amelyeken át energiához juthat. Mostanában is volt ilyen betegünk, egy hererákos fiatalember, akit szerencsére sikerült meggyőznünk a kemoterápia elfogadásáról. Teljesen meggyógyult, húsz kilót hízott.

Mint elmondja, azokat a kúrákat sem támogatják, amelyekben nem ismerik az alkalmazott szer összetételét. Egy időben a barackmag-kivonatból kivont B17-es vitaminkészítményben reménykedtek sokan, ám ezt a szert a ciántartalma miatt betiltották egész Európában, így nyilván ők is ellenezték. Ezeken túl azonban az összes komplex vitamin jó hatású, nem is szólva a biotin tartalmú készítményekről, amelyeknek bizonyított a sejthalált elősegítő hatásuk. Annyit kérnek pusztán, hogy a kemoterápia idején kerüljék az alternatív gyógymódokat. Ennek oka éppen az, hogy a bennük lévő hasznos antioxidánsok a gyógyszer hatását is csökkenthetik.
 
További lehetőség a pszichológiai ráhatás, abeteg lelkének gyógyítása.- Teljesen mindegy, hogy a gyógyulásra való lelki ráhangolódást egy pszichiáter vagy egy barát segítségével érjük el. Az a fontos, hogy a beteg higgyen a kilábalásban, enélkül a mi munkánk is sokkal nehezebb. A lelki segítség, bárkitől is jön, használ.

Még a távgyógyítókkal szemben is toleránsak, mondván, ha valakinek az ő szuggesztív hatásuktól erősödik fel a lelke, ám legyen... Azonban ha ez átcsap olyan irányba, hogy a beteg minden más módszert - műtétet, gyógyszeres kezelést - utasítson el, s csak a saját képzelete, hite erejével győzze le a rákot, akkor az hihetetlenül káros.

- Azért időről időre hallani csodás gyógyulásokról...

- Valóban, de millióból egy ha akad. A köztudatban mégis igen erősen van jelen, mert mindenki arról az egyről beszél, s nem a sokezer többiről, aki a hagyományos terápiáknak köszönhetően kapta vissza az életét. Persze, mindenre mi sem tudunk magyarázatot adni. De erre ne az legyen a válasz, hogy akkor a szemmelverés is hatásos lehet a rák ellen...

OLDALTÖRÉS: Évi 85 ezren gyógyulnak

Évi 85 ezren gyógyulnak

A tudományos publikációkból kitűnik, Magyarországon évente mintegy 58 ezer új rákos esetet fedeznek fel. Ez az adat hozzávetőleg megegyezik Zalaegerszeg lélekszámával. A két nem érzékenysége nem egyforma, a férfiak körében a leggyakoribb rosszindulatú daganat a tüdőrák, a vastagbél- és végbélrák, a bőrrák, az ajak- és szájüregi rák és a prosztatarák. A nőknél az emlőrák, a vastagbél- és végbélrák, a bőrrák és a tüdőrák okoz a leggyakrabban megbetegedést. Évente 34 ezren halnak meg rákban, ez mindennap, negyedóránként egy ember halálát jelenti. Ugyanakkor minden halálozásra 2,5 rákbetegségből gyógyult ember jut.  

OLDALTÖRÉS: Szerintem - Újságírói jegyzet

Szerintem - Újságírói jegyzet
Azokat a készítményeket, amelyek valóban könnyítenek a beteg testi, lelki állapotán, az orvosok sem utasítják el. Csak attól óvnak, hogy valaki kizárólag ezekre alapozza reményeit. A gyógynövényekből készült teakeverékek jó hatással lehetnek a beteg étvágyára, kedélyére, ami ugyancsak nyereség, de önmagukban nem győzik le a kórt. A „csodaszerekkel” sáfárkodókat persze ez nem nagyon érdekli. A mások egészségével kufárkodókra Amerikában külön honlap hívja fel a figyelmet, Sarlatánfigyelő címmel. Intelmeik célja, hogy felkeltsék az egészséges gyanakvást az emberekben. Felhívják a figyelmet, hogy a tudományos szóhasználat még nem garancia semmire, a hamis orvosi zsargon felismerhető. A méregtelenítés, a vegyi egyensúly helyreállítása, az idegi energia, a természettel való harmónia mind-mind mértékegység nélküli, számonkérhetetlen ígéret. Nem szabad bedőlni a titkos gyógymódokról szóló legendáknak sem. A valóságos tudomány világában a felfedezés közzététele jelenti a hírnevet, sikert és gazdagságot, nem pedig az eltitkolása. Olyan szer pedig, amely egymással össze nem függő betegségek végtelen sorát gyógyítja, egyszerűen nem létezik.  

OLDALTÖRÉS: 8,5 millió orvosi beavatkozást finanszírozott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár

Egyetlen év alatt 8,5 millió orvosi beavatkozást finanszírozott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP); a harmadik leggyakoribb beavatkozás, szám szerint 28.383 a császármetszés, azaz minden harmadik baba így jön világra - írja a Népszabadság a pénteki lapszámban.

Miközben az átlagos magyar leggyakrabban szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségek okozta panaszokkal fordul orvoshoz, a legtöbb műtétre mégsem ezekben a szakmákban kerül sor.
   
Az OEP listáján az első helyen a szürkehályog (64.453), a második helyen az abortusz (32.061), a harmadik helyen a császármetszés (28.383), a negyedik helyen pedig a boncolás (27.400) szerepel.
   
A Népszabadságnak a szűrkehályogműtétek számát részben a lakosság öregedésével, a császármetszések magas számát a műhibaperektől való félelemmel és az idősebb kori szülések gyakoriságával  magyarázták a megkérdezett orvosok. 
   
Ugyanakkor a Weltner János, a Semmelweis Egyetem sebészfőorvosa kevésnek tartja a boncolások számát. Ez a mutató azt jelenti - mondta a lapnak -, hogy a kórházban elhunyt betegek 70 százalékát nem boncolják, pedig ez lenne az egyetlen mérője a gyógyítás minőségének. Így derülhetne ki, hogy a beteg kapott-e megfelelő kezelést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!