Belföld

2010.05.13. 15:38

Szétválasztja a Fidesz a titkosszolgálatokat

Szétválasztja és különböző tárcákhoz rendeli a leendő kormány a titkosszolgálatokat.

MTI

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az Információs Hivatal a Külügyminisztériumhoz, a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a Belügyminisztériumhoz kerül, a Honvédelmi Minisztérium pedig a katonai titkosszolgálatokat felügyeli majd.
   
Lázár János azt mondta: a Fidesz-KDNP csütörtöki frakcióülésén egyértelmű tájékoztatást kaptak azzal összefüggésben, hogy az új kormányzati struktúrában "minden egyes téma a helyére került".
   
A politikus kérdésre beszámolt arról, hogy három törvénycsomagról is tárgyalt a frakciószövetség. A legelső csomag a kormány alakulásával kapcsolatos technikai feltételeket tartalmazza. Ezt pénteken nyújtják be. Az előterjesztések benyújtása május 17-től folytatódik - tette hozzá.
   
Lázár János közölte: döntöttek arról is, hogy a kisebb parlamentről és a kisebb önkormányzati képviselő-testületekről szóló javaslatokat egyhangúlag támogatja a frakció. A két hét múlva esedékes parlamenti időszakban, pünkösd után, május 25-26-27-28-án törekednek majd arra, hogy a kormányalakításhoz szükséges feltételek rendelkezésre álljanak május végére - emelte ki.
   
Vona Gábor Jobbik-elnök "gárdamellényben" érkezésének ügyével kapcsolatban Lázár János egyrészt azt mondta: bármit is tesz Sólyom László államfő az alakuló ülés megkezdésekor, a Fidesz ezt maximálisan tiszteletben fogja tartani.
   
Másrészt hangsúlyozta: ha pénteken Magyarországon egy esküt tenni kívánó parlamenti képviselő törvényt sért, akkor azt kérik a még hivatalban lévő kormánytól, hogy tegye meg a rend helyreállítása, a törvények érvényesülése érdekében a szükséges lépéseket.
   
A Trianon-emléknappal kapcsolatos felvetésre beszámolt arról, hogy beszéltek a közelgő Trianon-évfordulóról. "Mérlegeljük ennek a kérdésnek a kezelését. A Fidesz-elnökség fog ezzel foglalkozni" - mondta, hozzátéve, hogy az ügy kezelésének méltónak kell lennie.

Ezek is érdekelhetik