Belföld

2010.05.11. 14:45

Iszonyat: megölte, majd feldarabolta volt feleségét

Megölte, majd feldarabolta volt feleségét egy gyomaendrődi férfi; ellene emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

MTI

Mindezt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője közölte kedden sajtótájékoztatón, Békéscsabán. Tóth Csaba elmondta: május 3-án jelentették be a hozzátartozók, hogy eltűnt egy 34 éves nő, akit utoljára akkor láttak, amikor kiskorú gyermekét vitte el április 30-án láthatásra volt férjéhez.
   
A rendőrség akkor még csak közigazgatási eljárás keretében vizsgálta az ügyet, ám rövidesen adatok merültek fel arra vonatkozóan, hogy a volt férjnek köze lehet a nő eltűnéséhez. A gyanút erősítette, hogy a férfit 2006-ban feljelentette erőszak miatt az akkor még vele egy háztartásban élő asszony.
   
A nyomozók műszeres hazugságvizsgálatnak vetették alá a 40 éves B. Zoltánt és helyszíni szemlét tartottak a házában. A poligráfos vizsgálat azt erősítette, hogy a volt férj bűncselekményt követhetett el, s a házban több olyan eszköz volt, amelyen a gyanú szerint vérnyomok lehettek, baltát, szénahúzó horgot és lőszereket is találtak. A férfi ennek ellenére úgy nyilatkozott, hogy semmi köze sincs felesége eltűnéséhez.
   
A rendőrök utóbb megállapították, hogy a szénahúzó horgon emberi vér található. Ennek alapján a férfi azt vallotta, hogy ellökte a nőt, aki egy árokba esett, beverte a fejét és meghalt, ő pedig a holttestet a közeli Hármas-Körös folyóba dobta.
   
A gyanúsítottat őrizetbe vette a rendőrség, s három napon át búvárok és tűzoltók bevonásával keresték a tetemet, ám nem találták meg. A férfi által megjelölt helyszínen, az árok partján pedig nem találtak semmilyen, bűncselekményre utaló nyomot.
   
A rendőrök ezért átkutatták a férfi tanyáját is, ahol az udvaron, egy lefordított üst alatt megtalálták az asszony ruházatát és iratait. Az ismételten kérdőre vont gyanúsított ezt követően beismerte, hogy a már korábban ismertetett módon bántalmazta volt feleségét, majd a holttestet a tanyájára vitte, levetkőztette és elrejtette. Ám hogy hová, azt nem volt hajlandó elárulni. Végül a nyomkereső kutyák jelzése alapján hétfőn találták meg a nő holttestét a rozsdás, vasból készült etető alatt elásva.
   
A sokat tapasztalt rendőröket is meglepte a bűntett brutalitása, hiszen a gyanúsított, mielőtt elásta volna a holttestet, feldarabolta volt feleségét.
   
A bűncselekmény elkövetésének részleteit még vizsgálja a rendőrség, hiszen a földi maradványokon lőtt sebeket is találtak; a gyanúsítottat valószínűleg elmeorvosi vizsgálat alá vonják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!