Belföld

2009.11.19. 12:04

A rendőr nem elég? Településőrök vigyáznak állami pénzből

Egyre kedvezőbb az eleinte élénk társadalmi vitát kiváltott településőrség megítélése. A közbiztonsági csomag részét képező új szolgálat az országban már közel négyszáz, Zalában pedig több tucatnyi községben működik.

zaol.hu

A rédicsi körjegyzőség területén az országban elsők között álltak szolgálatba a településőrök. Négyen vannak, szektoronkénti megoszlásban. Van közöttük, aki mindössze egyetlen községért és annak külterületeiért felel, s olyan is, akinek a körzetéhez öt falu tartozik. Általában önállóan dolgoznak, ám a fenntartó önkormányzatok között született egy megállapodás, miszerint szükség esetén kisegítik egymást, így akár koncentrálhatják is az erőiket. 

Szerdán délelőtt a négy településőrrel Rédics utcáit jártuk végig. A fényvisszaverő csíkokkal ellátott, sárga színű láthatósági kabátba öltözött férfiakat örömmel üdvözölték a járókelők, csak pozitív viszszajelzéseket kaptak. A beszélgetések során kiderült: elsősorban a közbiztonság javulását reméli tőlük mindenki, pedig közreműködnek a vagyon védelmében, támogatják az önkormányzati rendeletek betartását, a bűnmegelőzési, tűzvédelmi, köztisztasági, településrendészeti célok megvalósítását. Feladatuk lehet a rendfenntartás és a forgalomirányítás, baleset vagy katasztrófahelyzet esetén az összehangolt segítségnyújtásban, az élet- és vagyonmentésben, részvétel a helyreállítási munkákban.

– Helyi lakosként számomra ezek a feladatok magától értetődőek – így a négy hetési falu, Bödeháza, Gáborjánháza, Szíjártóháza és Zalaszombatfa által foglalkoztatott Szekeres István. – A motivációs tényező megvolt, s most már hivatalból, pénzért is csinálhatja az ember. Járjuk a falvakat, odafigyelünk az ott élőkre, de még inkább az idegenekre. Mert a schengeni határnyitás óta ebben a térségben megnőtt a forgalom.

– A legfontosabb az, hogy az emberek megértsék: értük vagyunk, s nem ellenük – folytatja Kancsuka Mihály. – A segítségnyújtás lehetne a legjobb kifejezés a munkánkra. Lehet, hogy valakit útbaigazítunk, lehet, hogy a jelenlétünkkel visszatartó hatást gyakorolunk a nem tiszta szándékkal érkezőkre. A férfi hozzáteszi, azt is mindinkább látják már, miben tudnak a közösség hasznára lenni.

Szembesültek azzal is, hogy lenne a rendszeren javítanivaló. Fájlalják, hogy nincs igazolványuk, így csak a formaruhával tudják jelezni, hogy közfeladatot látnak el.

– Mindannyian munkanélküliek voltunk, s errefelé kevés a munkalehetőség – így a rédicsi Péter Róbert. – Korábban Lenti önmaga eltartotta az egész körzetet, ez mára megszűnt. Az ember pedig nem tud csak úgy odébb állni, főleg, ha családja is van. Máshol sem könnyebb, egyik bizonytalanból a másikba lépni nem célszerű. A településőröket minimálbérrel foglalkoztatják, de bizonyos előírásoknak meg kell felelniük. Az erkölcsi feddhetetlenség mellett előírás a vagyonőri vizsga megléte is. Aki nem rendelkezik vele, az a felvétele után három hónap türelmi időt kap a képesítés megszerzésére.

Pecsuvácz Dávid dolgozott már vagyonőrként. – Annak idején Zalaegerszegen, egy multicégnél kaptam állást – sorolja. – A nyolc óra munka mellett utaznom is kellett. A pénz itt sem több, de legalább itthon vagyok.

– Talált pénz a közbiztonság javítására – fogalmaz Stokker Sándor, rédicsi polgármester a településőrség kapcsán. – Bár társadalmilag vegyes volt a fogadtatása az ötletnek, s politikai felhangok is kísérték a bevezetését, mi csak az előnyeit néztük. Azt, hogy eggyel több személynek tudunk munkát biztosítani a községben, s ezzel egy újabb család megélhetéséhez járulhatunk hozzá.

A szolgálat bevezetésének egyéb előnyeit is sorolja a polgármester: a településőrök állandó közterületi jelenlétükkel segítik a rendőrök munkáját, illetve kiegészítik a polgárőrök tevékenységét. Hozzájárulnak a lakosság biztonságérzetének növeléséhez, s odafigyelnek a falukép általános állapotára is. A településőrség tehát többfunkciós szolgálat, egyszerre hasonlítható a közterület-felügyelethez, a mezőőrséghez és a polgárőrséghez, azzal a fontos különbséggel, hogy nekik hatósági jogkörük nincsen, azaz bármit tapasztalnak, nem intézkedhetnek, meg nem állíthatnak senkit. Stokker Sándor azt is hozzáteszi: a településőr foglalkoztatása eddig egyetlen fillérjébe sem került a helyi önkormányzatnak, hiszen a bért és annak járulékait az állam fedezi, illetve ugyancsak a központi költségvetésből kaptak egyszeri nyolcvanezer forintot a szükséges, s előírásban rögzített felszerelés – többek között formaruha, táska, lámpa, kerékpár – megvásárlására. A polgármester reméli, hogy a támogatást a jövőben is megkapják.   

A rendőrök kiképezik

Az Országos Rendőrfőkapitányság támogatja a településőrség létrehozásának ötletét – olvasható a rendvédelmi szerv által kibocsátott közleményben. A nyilatkozat szerint a helyi kapitányságok már kapcsolatba léptek az illetékességi területükön található önkormányzatokkal, hogy tájékoztassák őket a hatékony és eredményes együttműködés lehetőségeiről. A rendőrség vállalja a településőrök képzését – ennek tematikáját már ki is dolgozták –, illetve az ellenőrzési folyamatban is részt kívánnak venni, bár jogszabályi háttér hiányában sem rálátásuk, sem hatáskörük nincs a településőrségek tevékenységére.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!