Belföld

2009.08.19. 15:28

Egyenesen a rendőrségre vitte a potyázókat a helyijárat vezetője

Miskolc - Rendhagyó helyi buszjárat közlekedett szerdán a Borsod megyei Ózdon, ahol az egyik helyi tömegközlekedési jármű vezetője a potyázó utasokat egyenesen a rendőrség elé szállította.

zaol.hu

Az ózdi rendőrkapitányság előtti körforgalomba - menetirányát elhagyva - érkezett meg a helyi járatú busz kevéssel kilenc óra előtt. A buszsofőr azért választotta a rendőrség értesítésének ezen rendhagyó módját, mert a buszon lévő ellenőröknek rendőri segítségre volt szükségük - mondta el Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
   
A buszra Ózd úgynevezett Somsály városrészében szálltak fel öten, két felnőtt férfi, két nő és egy gyermek. A buszon az ellenőrök kérték tőlük a jegyeket, de a csoport tagjainál sem bérlet, sem pedig érvényes menetjegy nem volt, illetve személyes irataikkal sem tudták magukat igazolni. A helyi tömegközlekedési cég alkalmazottai úgy döntöttek, hogy gyors rendőri segítséget kérnek az ügy eredményes befejezésének érdekében, azaz úgymond "tálalják" a potyázókat.
   
A buszsofőr és az ellenőrök a pótdíj kiszabására irányuló eljárás sikeres lefolytatásához - a potyautasok személyazonosságának megállapításához - kértek rendőri segítséget, amelyet azonnal meg is kaptak az ózdi rendőrkapitányság szolgálatos járőreitől.
   
Dobi Tamás emlékeztetett arra, hogy az eset azért is érdemel említést, mert hasonló módon szállított be egy garázda csoportot ez év július 20-án, a késő esti órákban szintén egy helyi járatú busz sofőrje.


Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!