Belföld

2009.08.05. 05:29

Borúlátóak, félnek és figyelnek - zalai romák a támadásokról

Körkép - Fekete zászló leng tegnaptól a nagykanizsai Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Ház homlokzatán, emlékeztetve a hétfő hajnalban Kislétán elkövetett gyilkosság áldozataira, egyúttal kifejezve az intézményt fenntartó helyi cigány kisebbségi önkormányzat tiltakozását a rasszizmus ellen.

Szalabán Attila

Megtörtént immár a nyolcadik, kifejezetten romák ellen irányuló gyilkos támadás is: ezúttal egy kislétai 45 éves asszony, illetve 13 éves lánya vált ismeretlen tettesek áldozatává, az anya azonnal életét vesztette, a gyermekért az orvosok küzdenek. Az elkövetők - akik sörétes puskával lőtték le - vélhetően ugyanazok, akik korábban hét helyszínen is lecsaptak, összesen öt embert megölve, további négyet megsebesítve.

Az újabb támadásról szóló hírek felzaklatták a zalai romákat is - közülük jó páran attól tartanak, a gyilkosok a jövőben már nem Kelet-Magyarországon, hanem az ország délnyugati csücskében, jelesül: Zalában keresnek célpontot maguknak.

- Nem sokat tehetünk, csak annyit, hogy nagyon figyelünk egymásra, és ha észrevennénk egy idegent, hogy figyeli, felderíti az utcánkat, biztosan figyelmeztetjük a többieket - magyarázta a garabonci Fenyvesi Ferenc. Közben egy hozzátartozója a háttérből kiabált: Csak nyilatkozzál, majd minket is kinyírnak! Házigazdánk azonban csak legyintett, és folytatta: - Nem akarok politizálni, de mindez a kormány felelőssége, hiszen az államnak kellene jobban megfizetnie a rendőröket, hogy azok többet járőrözzenek.

A garabonci cigányok félnek ugyan, de azért bízakodnak is. Egyrészt összetartó közösséget alkotnak, valamilyen szinten folyamatosan vigyáznak egymásra, másrészt a településen térfigyelő kamerarendszer és polgárőrség is működik.

- Ha megfognám a gyilkosokat, nem teketóriáznék, hanem elevenen megégetném őket - ezt már Galambokon, Józseftől hallottuk. Ránézésre valóban nem lehetett kételkedni: az izmos cigány fiatalember képes lenne megvédeni magát - bár másik beszélgetőtársunk, Bogdán Ferenc éppen arra hívta fel a figyelmünket, hogy szerinte vadászpuska ellen nincs hatékony védelem. - Úgy gondolom, akik a gyilkosságokat elkövetik, nem magyarországiak, de profik.

- Természetesen félünk, nem titok ez - szögezte le Árpi, aki kijelentette: attól tart, hogy ha megjelenik a nyilatkozata, rá fognak majd vadászni. - A múltkor például az udvar felől hallottunk gyanús zörejt, akkor nagyon megijedtünk. Kihívtuk a rendőröket is, de nem jöttek. Végül összeszedtük a bátorságunkat, és szinte egymásba fogózva kióvakodtunk körülnézni. Mondjuk viszonylag szerencsés vége lett a dolognak, kiderült, hogy suttyók jöttek kukkolni egy lányt.

- Zalaszentjakabra, remélem, nem jönnek el - szólalt meg Nikolics Renáta. - Nálunk amúgy is összetartó a közösség, figyelünk egymásra, biztosan észrevennénk, ha valakit megtámadnának. De ne is kerüljön sor ilyesmire!

A zalaszentjakabi asszonyok úgy fogalmaztak: inkább eltitkolják a gyerekeik elől a baljós híreket, nem akarják megrémíteni őket.

A riadalom azért korántsem általános. Beszélgetőtársaink közül többről is kiderült, hogy még nem is hallott a kislétai gyilkosságról, mi több, az előzmények sem érdeklik őket. Azt pedig mindannyian elismerték - mi több, megmosolyogták a felvetésünket -, hogy vannak Zalában is olyan gócpontok , ahol nem kell túlságosan félniük a rasszistáktól a cigányoknak.

- No igen, elmehetnének ezek a profik keménykedni mondjuk a kanizsai Citromszigetre vagy Zalakomárba is, azt hiszem, megnevelnék őket - reagált B. Zoltán. - De jobban szeretném, ha inkább a rendőrök kapnák el őket, ahogy a veszprémi kézilabdázó gyilkosát.

A Cozma-ügyről többször is szót ejtettek beszélgetőtársaink, volt, aki szoros összefüggést sejt a kézilabdás halála és a romákat ért támadások között. Ettől az sem tántorította el őket, hogy megemlítettük: a gyilkosságsorozat kezdete korábban volt, mint a veszprémi halálos késszúrás. Mások a Magyar Gárda megalakulásával hozták párhuzamba a támadásokat.

Bármely helyszínen ha megemlítettük, hogy a többségi társadalomból nagyon sokan meg éppen bűnöző cigányoktól félnek, és erről a kérdésről is komoly vita van, beszélgetőpartnereink rendre ostobaságnak nevezték felvetésünket. Egyikőjük úgy érvelt, ha ez így lenne, akkor nem a cigányokat lőnék halomra, s nem a cigányok gyilkosai lennének ismeretlenek, miközben a veszprémi kézilabdázó roma származású gyilkosát két nap alatt elfogták.



A garabonci, zalaszentjakabi, zalakomári és galamboki cigányok félelme nem egyedülálló. Érdeklődésünkre Teleki László, a miniszterelnök romaügyi megbízottja megerősítette: az ország rengeteg pontjáról kapott hívásokat, melyekben az ismeretlen gyilkosoktól rettegő emberek számoltak be félelmükről. A roma politikus tegnap közleményt adott ki, melyben felkért minden civil szervezetet és kisebbségi önkormányzatot, hogy együttérzésük jeléül, valamint a rasszizmus elleni tiltakozásként gyászlobogót helyezzenek intézményeikre. Fekete zászló került a kanizsai Bogdán János közösségi ház homlokzatára is.

- Borzalmasnak és rettenetesnek tartom, ami történt. Egy védtelen asszonyt és kislányát megtámadni embertelen gaztett, melyről nagyon nehéz szalonképesen fogalmazni - fogott bele mondanivalójába Teleki László. - Az ország minden pontjáról kapok jelzéseket, mindenki fél. Milyen idők azok, amikor a cigány vezetők azzal a kérdéssel a tudatukban végzik a munkájukat: vajon mi lesz velünk? Nem akarok erőt adni ezeknek a gyáva orgyilkosoknak, de ha az volt a céljuk, hogy megfélemlítsék a magyarországi cigányságot, akkor ezt sajnos nagy részben elérték. Ellenben ha azt akarták, hogy a többségi társadalom még jobban ellenünk forduljon, akkor éppen az ellenkező hatást váltották ki az emberekből: rengeteg visszajelzést kapok arról is, hogy mellénk álltak az emberek, szolidaritást vállaltak a cigánysággal, és mindenben segítenek, mert ők is rács mögött akarják látni a gazembereket. Ezzel párhuzamosan a kormány is helyesen cselekedett, a végsőkig elmenve, mindent tőle telhető segítséget megad a bűnüldöző szerveknek. Remélem, mihamarabb meglesz az erőfeszítések eredménye.

A velünk szót váltó zalai cigányok azonban borúlátóak. Mint mondták, nyolc támadás után még mindig szinte semmit sem tud a magyar rendőrség a gyilkosokról, tehát azok abszolút profi módon végezték el hidegvérű tetteiket. A garabonci Kolompár Lajos szerint egyhamar nem is derül fény a kilétükre.

- Gyönyörű gyerekeim vannak, az egyik lányom éppen annyi idős, mint az a kisfiú, akit Tatárszentgyörgyön kivégeztek - nézett a dinnyét majszoló csöppségre. - Csoda, ha féltem őket? Nagyon szeretném hallani, hogy elfogták a gyilkosokat, de szerintem sem holnap, sem holnapután nem mondja majd be ezt a tévéhíradó. Védekeznénk tehát, csakhogy ha kimegyünk este az utcára, jön a rendőr, hogy mit csináltok, biztos lopni mentek! Marad tehát az óvatosság - de ön szerint lehet félelemben normálisan élni?

Lapunk a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságtól kért tájékoztatást arról, hogy a megyében sor került-e bármilyen, a közbiztonság erősítését szolgáló rendkívüli intézkedésre a kislétai támadás miatt. Kérdésünkre Csizmazia Péter sajtóreferens azt válaszolta: Bencze József országos rendőrfőkapitány mára értekezletet hívott össze, melyre a magyarországi cigányság vezetőit is várja, s azt követően sajtótájékoztatót fog tartani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!