Belföld

2009.07.15. 12:13

Antali Károly közösségi közlekedési kormánybiztos lett

Budapest - Antali Károly közösségi közlekedésért felelős miniszteri biztosból kormánybiztos lett. A kormánybiztos fő feladata a közösségi közlekedés hatékonyságának növelésére vonatkozó javaslatok kidolgozása - közölte Kormányszóvivői Iroda szerdán.

zaol.hu

A közlemény szerint a kormánybiztos megbízatása kiterjed a közösségi közlekedés, a menetdíj és a fogyasztói árkiegészítés rendszerének átalakítására, valamint az elektronikus jegy bevezetésének előkészítésére vonatkozó javaslatok megfogalmazására.

A kormánybiztos feladata lesz továbbá, hogy javaslatot tegyen a Magyar Államvasutak Zrt. és leányvállalatai szervezeti átalakítására, illetve a tulajdonukban lévő ingatlanok jogi helyzetének teljes körű tisztázására vonatkozó intézkedésekre.

A közösségi közlekedési rendszer átalakításával kapcsolatos feladatok koordinációjára - Antali Károly kormánybiztos vezetésével - munkacsoport alakul, amelynek tagja lesz a Magyar Államvasutak Zrt. elnöke, a pénzügyminiszter által kijelölt állami vezető, valamint azok a személyek, akiket a társadalompolitikai miniszter, a közlekedésért felelős miniszter, a válságkezelő program végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos, illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója jelöl ki.

Az MTI úgy tudja, hogy a közösségi közlekedés átalakításáért felelős kormánybiztosnak július 25-éig a kabinet elé kell terjesztenie elképzeléseit. A tervek szerint a MÁV-val kapcsolatos feladatokról a jövő
Hónig Péter közlekedési miniszter július 1-jén jelentette be, hogy Andrási Miklóst kinevezte a MÁV Zrt. igazgatósága elnökének, későbbiekben elnök-vezérigazgatójának. Andrási Miklós elnök-vezérigazgatói kinevezése folyamatban van - közölte a közlekedési tárca az MTI érdeklődésére.

A miniszter akkor bízta meg Antali Károlyt, a kabinetfőnökét a közösségi közlekedés átalakításának stratégiájáért felelős miniszteri biztosi feladatokkal.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!