Belföld

2009.04.23. 18:42

Megölte, majd elégette áldozatát, maradványait pedig elásta

Győr - A bőnyi állatmenhely tavaly szeptemberben eltűnt 65 éves vezetője, a brit állampolgárságú Eva Rhodes bűncselekmény áldozata lett. Megölésével egy, az állatmenhelyen mindössze tíz napig dolgozó 30 éves ózdi férfit gyanúsít a rendőrség - közölte a rendőrség csütörtökön.

zaol.hu

A gyanúsítottat egy mosonmagyaróvári lopás miatt körözték, és kedden Budapesten fogták el. Meghallgatásakor beismerte, hogy ő ölte meg Eva Rhodest, a bőnyi állatmenhely területén. 

Elmondása szerint pénzügyi elszámolás miatt keveredett szóváltásba az asszonnyal, majd többször úgy fejbe vágta, melynek következtében a sértett életét vesztette. 

A testet el akarta égetni, a bizonyítékokat megsemmisítette. Néhány testmaradvány azonban az eleredő eső miatt nem égett el, ezért azokat a szemközti ingatlan udvarán elásta. Ezután magához vette áldozata laptopját és néhány ezer forintját.

A gyanúsított mutatta meg a rendőrségnek a csontmaradványok rejtekhelyét. A csontokról az igazságügyi orvos szakértő előzetes véleményében azt valószínűsítette, hogy egy ötvenévesnél idősebb nő maradványai, amelyek egy évnél nem régebben kerültek a földbe. A csontok további szakértői vizsgálata folyamatban van.

Eva Rhodes testvére, Judith Majlath a kezdetektől arra gyanakodott, hogy a fiatal korában modellként ismert Eva bűncselekmény áldozata lett. Több médiumnak nyilatkozott erről, sőt azt is elérte, hogy egy képviselő a brit külügyminiszter szemére vetette, hogy nem tett lépéseket az eltűnt brit állampolgár felkutatása érdekében. 

A rendőrség hónapokon keresztül államigazgatási eljárásban kereste az asszonyt - Judith Majlath emiatt élesen kritizálta a magyar rendőrséget -, eközben egymillió forintot is felajánlott a nyomravezetőnek, de a díjkitűzés nem hozott eredményt.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, ellene emberölés megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás, és a rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatására.


Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!