Huszadszor vágták

A hagyományok tisztelete és ápolása - ezek voltak a fő jelmondatai a Göcsej szívében megrendezett programnak. A fenti gondolatokat jelenítette meg beszédében Pintér László, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke - aki néhány évvel ezelőtt versenyzőként a Göcsej első kaszása címet is kiérdemelte - köszöntőjében Széchenyi Istvánt idézve arról beszélt, hogy egy nemzet addig él, amíg van hagyománya. A novaiak húsz évvel ezelőtti kezdeményezése pedig valóban hagyományt teremtett, hiszen a Dunántúl egyik legrangosabb rendezvénye az itteni, amely elsősorban a helyi önkormányzatnak köszönhetően igazi népünnepéllyé nőtte ki magát.

Lendvai Jenőné, a házigazda település polgármestere pedig azt mondta, bebizonyosodott, hogy van értelme munkájuknak, így jövőre is megrendezik az aratónapokat.

- Az idén rekordszámú nevezés érkezett - emelte ki a társszervező Keresztury Dezső ÁMK munkatársa, Szabóné Robb Aranka. - A zalai csoportok mellett a Muravidékről, Vas és Somogy megyéből is érkeztek bandák.

A csoportokra ezúttal kánikula várt, ez azonban nemhogy kedvét vette volna a bandák tagjainak, inkább a viccelődésnek engedett teret. Voltak, akik a kötözőket szólták meg Nézd már, hát megöli, nem disznó az, hogy rá kelljen térdelni! felkiáltással, mások pedig egy tekintélyes pocakot eresztett kaszásnak rótták fel, hogy csak a kijelölt parcella felén vágta le a búzát. A déli harangszóra a bandák többsége azért befejezte a munkát, majd az asszonyok meg is terítettek a kévék tövében. Az aratási ételbemutatót ugyanis a kaszások, kötélvetők, marokszedők és cséplők munkájához hasonlóan külön értékelték.

- Ugyanígy történt ez annak idején is, annyi különbséggel, hogy akkor nem volt ekkora a jólét - mutatott végig a murakeresztúriak által feltálalt étkek során az egyik asszony. Csapattársa pedig arról beszélt, leszakadt a cipője talpa, így mezítláb kellett a tarlón dolgoznia, csakúgy, mint gyerekkorában.

- Tizenkét éves korom óta járom a mezőt, 15 évesen már arattam is - emlékezik vissza a novai Szőke Lajos, aki az első év kivételével minden alkalommal részt vett az aratóversenyen. - Gyerekként mi is mezítláb jártunk, de nem léptünk, hanem úgy csúsztattuk a lábunkat a tarlón.

A novai bandát idén már csak buzdította Weiland Vilmos, aki egyike volt az elindítóknak. Az idős férfi az utóbbi két évet leszámítva minden alkalommal vágta a búzát.

- Az első és a mostani aratóverseny között csupán annyi a különbség, hogy most sokkal nagyobb a felhajtás - felelte kérdésünkre. - Aratni, kötelet vetni, markot szedni most is úgy kell, mint akkor. Az első éven még senki sem gondolta, hogy ekkora rendezvény lesz belőle, aztán csak kitartottunk húsz évig. A legnagyobb baj az, hogy nincsenek követőink, a fiatalok legtöbbje még kaszát sem fogott a kezébe, nemhogy aratni tudna.

Nézze meg a "munkát" képekbn is itt!