Bak

2010.03.01. 17:13

Azt meséld el, Pista!

Mácsai Pál önálló estet adott február 25-én, csütörtökön este Bakon. Az előadásnak a művelődési ház adott otthont, ahol nemcsak a helyi lakosok, hanem a környező településeket átfogó Válicka Völgye Kistérségi Társulás tagjai is képviseltették magukat.

Dezse Anna


A terem lassacskán megtelt, a tömeg zaja halkult, majd teljesen elcsendesedett. Az előadás megkezdődött. Mácsai Pál több díjjal kitüntetett Érdemes-művész az est folyamán Örkény István bőrébe bújva elmesélte az író életútját, köztük nagy hangsúlyt fektetve a katonaévekre. A közel két órás műsor alatt részletesen megismerhettük Örkény életét. A színész rámutatott arra is, hogy az író életében a legfontosabb szerepet az írás, az alkotás, és az irodalom szeretete töltötte be, a viszontagságokkal teli években szintúgy, mint sikereiben.

A rendezvény humorban is bővelkedett, nevetésből sem volt hiány.

 

 

A közeljövőben hasonló előadásokra is sor kerül majd, melyek remélhetőleg ugyanilyen élmény dúsak lesznek a résztvevők számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!