2016.08.22. 14:51
Húsz éve állították Szent István emlékkövét - Gulyáspartival ünnepeltek az andráshidaiak
Zalaegerszeg - Húsz éve áll Szent István emlékköve Andráshidán, a városrész lakói ezt is megünnepelték az államalapítás évfordulóján.
Dr. Gyimesi Endre beszél az az andráshidai ünnepségen
Harmatos Lászlóné, az emlékkő létrehozásának kezdeményezője elmondta: a rendszerváltás után Egerszegen elsőként állítottak emléket Szent István királynak az alkotással, Kiss László munkájával. Utcájukat is államalapító királyunkról nevezték el - előzőleg Majakovszkij nevét viselte. A pénteki ünnepségen dr. Gyimesi Endre mondott beszédet, aki húsz éve polgármesterként felavatta az emlékkövet. A vendégeket Harmatos Lászlóné és Sümegi László városrészi képviselő is köszöntötte. Fellépett az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület népdalköre s a Szélrózsa együttes. A borbarát kör borokkal, a gazdasszony klub tagjai a régi gulyáspartikat felelevenítve gulyásfőzéssel és házi süteményekkel járultak hozzá az utca és a városrész ünnepéhez.