Állatvilág

2008.10.04. 04:12

A kajakosnő aranyhalai

Tizenegy éve, 1997. október 1-jén kezdett kajakozni Farkas Katalin irányításával, majd Fábián Mónika csoportjához került, később Fábiánné Rozsnyói Katalinhoz. Szinte mindegyik társa rendelkezett háziállattal, neki immár halai vannak.

Horog László

Bár a pekingi ötkarikás játékokra nem jutott ki, mégis napjaink egyik legsikeresebb sportolónője. Mielőtt kajakozni kezdett, több sportággal is kísérletezett, úszott, lovagolt, teniszezett, asztaliteniszezett, a legkomolyabban a vívást vette, sokáig úgy tűnt, ez jelenti számára a jövőt. A BSE volt az első egylete, majd az OSC-nek lett  igazolt spor-tolója. A pengeforgatás kiválóan ment neki,  ám öt év elteltével megunta, hogy tusokat ad és kap, semmi különlegeset nem talált az asszókban. "Szerettem vívni, de a sisak egy idő után kicsi lett, továbbá a ruhát nagyon melegnek és nehéznek éreztem. Valamint  eltántorított a sportágtól, hogy a sok lábmunka miatt aránytalanul erősnek éreztem a lábaimat, én a felsőtestemet szerettem volna megerősíteni.  Apukám  egyik  cimborája, Ring György korábban kenuzott  a világelső páros, Foltán László és Vaskuti István mögött rendre a második helyen végzett  társával , ő  ajánlotta,  kezdjek kajakozni, mondván, jó az alkatom, hosszú a karom. Budán, az újpesti vízitelephez közel lakom, logikus volt, hogy a lila-fehérek edzéseit látogatom."

Az első időszak nem volt egyszerű, későn, 14 évesen kezdte, túl magas volt, nem fért bele a gyakorlóhajóba, amivel a gyerekek kezdenek. Ezért rögtön a felnőttek által használt vízi eszközbe ültették, rendszeresen borult.

Ez azonban nem vette kedvét, az első sikerek két év elteltével jöttek, a kajaksporttal 1997 őszén  ismerkedett meg, 1999 nyarán pedig korosztályos bajnok volt a női négyes tagjaként. Fábiánné Rozsnyói Katalin lánya, Mónika vezette a tréningeket a kislányoknak, s  komoly motivációt jelentett, hogy a legjobbak felkerülhettek a világelsőket dirigáló Kati néni csoportjába.  Keresztesi felnőtt világversenyen 2002-ben, a szegedi Eb-n mutat- kozott be, az 1000 méteren induló női négyes tagjaként azonnal a dobogó tetejére léphetett  Paksy Tímea, Móni Katalin és Viski Erzsébet   társa- ságában. Továbbá a 23 éven aluliak  Európa-bajnokságán, K4-500 méteren  is diadalmaskodott. 

A kajakosoknál szinte mindenki rendelkezik négylábúval. Kati néninek legalább hét kutyája van,  Kovács Katinak három. Paksy Tímeának  egy csivavája, ami Cuki nevet visel, Benedek Dalma kedvence  pedig  egy mopsz, Morisz. Fazekas Kriszta egy labradort tart, amely Csipa névre hallgat, tehát  folyamatosan állatsereglet vett körül az edzőtáborokban, és oltogattak, hogy nekem miért nincs.
Keresztesi állattartási lehetőségeit nagyban befolyásolta, hogy az állati szőrre allergiás, mindössze  néhány órán át  tudja elviselni a társak négylábúit. 

Áprilisban még együtt volt a csapat a szolnoki edzőtáborban,  a 25. születésnapomon megleptek egy gömb-akváriummal és két aranyhallal. Először úgy gondoltuk a lányokkal, hogy Bonnie és Clyde névre hallgatnak majd, az egyik fekete, teleszkópszemű, kicsit vékonyabb, a másik klasszikus aranyhal, kicsit duci, narancssárga színű, fátyolfarkú. Naponta egyszer kell etetni őket  vitaminozott táplálékot kapnak , ha  távol vagyok a  versenyek miatt, anyukámra hárul ez a feladat.

Az edzőtáborokba viszont  szigorúan viszi őket magával, ott  tud gondoskodni róluk. Az akváriumot hetente egyszer kell tisztítani, a vizüket cserélni. Amíg a műveletsor zajlik, egy műanyag edénybe helyezi a halakat, amit kizárólag ők bitorolnak.   Nem kényesek, hideg csapvízben élnek.  A lakóhelyükön az oxigénellátásról három algalabda gondoskodik. Gyakran figyelem őket, az irányváltoztatásaikat, megnyugtat a jelenlétük.    



Névjegy:
Keresztesi Alexandra
Született: 1983. 04. 26., Budapest
Foglalkozása: kajakos
Iskolai végzettsége: gimnázium, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar vállalkozó-menedzser szakán, levelező tagozaton utolsó éves hallgató
Magasság: 183 cm
Testsúly: 70 kg
Klubjai: UTE (1998 2000), MTK (20002004), Démész-Szeged (2004 2008)
Sikerei: kétszeres világbajnok, 2006 Szeged, 2007 Duisburg, négyszeres Európa-bajnok, 2002 Szeged, 2006 Racice, 2007 Pontevedra, 2008 Milánó, 17-szeres magyar bajnok
Családi állapot: hajadon
Kedvenc étel: cézársaláta
Kedvenc ital: jeges tea


Olvassa el online felületünkön a Kedvencek a ház körül rovat korábbi cikkeit, melyeket közösségi portálunkon, az enteón is megtalál, ahol hozzászólhat a leírtakhoz, elmesélheti a saját történetét, s megmutathatja kedvencét is. 

Ezek is érdekelhetik