ZMVA

2015.10.07. 15:49

Fellendülőben a gazdaság - Nő a mikrohitelek iránti igény, a JEREMIE-program azonban lezárul

Zalaegerszeg - Október 31-én lezárul az Európai Beruházási Alap által működtetett JEREMIE-program, a következő kiírásig jóval nehezebb lesz mikrohitelhez jutni a vállalkozásoknak.

Varga Lívia

– A JEREMIE-program elsősorban mikro- és kisvállalkozásoknak kínál finanszírozási lehetőséget, Magyarországon jellemzően mikrohitelt és kockázati tőkét – bocsátja előre Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (ZMVA) ügyvezetője, hozzátéve: az elmúlt hét évben több tízezer magyar vállalkozó jutott átlagosan 5-6, legfeljebb 10 millió forintos kölcsönhöz. E hónap végén azonban bezárul a program, a folytatásról pedig egyelőre keveset tudni.

A szakember elmondta: van még rendelkezésre álló forrás a Magyar Fejlesztési Bank által kezelt országos alapban. És jelenleg komoly piaci igény is jelentkezik – augusztus végétől konjunktúra indult, ami érezhetően fellendítette a hitelfelvételi kedvet. A legnagyobb kereslet a beruházási és forgóeszköz hitelek iránt a megyében jellemzően Zalaegerszegen van, s ezt az önkormányzat által nyújtott kamattámogatás is növelte, amely révén a kamat bizonyos esetekben akár 0,9 százalék is lehet.

– A mikrohitel sikeres termék – szögezi le az ügyvezető, hozzátéve: ez a kedvező feltételek mellett annak is köszönhető, hogy a kezdő és mikrovállalkozások meglehetősen nehezen kapnak hitelt, hiszen a bankok a magas kockázat miatt nem szívesen finanszírozzák őket, s a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjában is inkább a nagyobb hitelek voltak a jellemzőek.

A ZMVA-nak jelenleg közel 700 finanszírozott ügyfele van, a portfóliójuk pedig megközelíti a 3 milliárd forintot. 1993 óta több mint 2800 hitelt folyósítottak közel 8,4 milliárd forint értékben, a felfutásnak köszönhetően pedig idén már valószínűleg október végéig elérik a tavalyi szintet.

Zalában jellemzően gép- és ingatlanvásárlásra, valamint informatikai és forgóeszköz fejlesztésre vesznek fel mikrohitelt. Legaktívabb a kereskedelmi és szolgáltatói szektor, idén augusztus végéig a sikeres pályázatok több mint 70 százaléka náluk összpontosult. A sor végén a mezőgazdaság áll, az agráriumot ugyanis csak egy forrásból tudják finanszírozni, pedig az igény jóval nagyobb lenne.

– A források közül a JEREMIE-alap volt a legnagyobb volumenű és a legkedvezőbb – mondja Nagy András. – Azt viszont egyelőre nem tudjuk, milyen rendszer működik majd október 31-e után.

Ami biztos, hogy szeptemberben megjelent egy kormányhatározat, miszerint több mint 400 MFB-pontot hoznak létre az országban, s a következő években ezek a közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott szervezetek folyósítanak majd mikrohitelt. Az új lehetőség elvileg januártól indul, de ez tolódhat. A rendszer feltehetőleg átalakul, a mostani decentralizált döntési mechanizmust valószínűleg központosítják.

– Most egy helyi mikrohitel bizottság dönt a kihelyezendő pénzekről, így gyorsan, rugalmas feltételekkel, egy hónap alatt hitelhez lehet jutni. S mivel személyesen ismerjük a vállalkozásokat, a portfólió minősége is jó, azaz kevés problémás ügyünk van – fogalmaz az ügyvezető, aki úgy látja: mivel az embereknek a korábbinál több elkölthető pénze van, a kereskedelmi és szolgáltató szektor kezd magához térni. Ez megmutatkozik a Széchenyi-kártya iránti növekvő érdeklődésben is, s hogy az eddig halogatott fejlesztések elindításához már nem feltétlenül várnak a vállalkozók a pályázati kiírásokra, inkább megoldják kedvezményes hitelből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!