Zalalövő

2015.11.18. 16:52

Történelmi verseny a könyvtárban

Zalalövő – Az idén is megrendezi már hagyományos megyei történelmi versenyét a Salla Művelődési Központ és Könyvtár.

Gyuricza Ferenc

A Liliom és holló elnevezésű versenyt az általános iskolák 6-8. évfolyamos diákjai számára hirdették meg, témája pedig Magyarország 1301-től 1526-ig tartó időszaka.

Az intézmény célja a tehetséges diákok felkészítése az országos versenyekre, illetve újszerű képességeik fejlesztése.

A verseny három levelezős fordulóból, valamint egy írásbeli és szóbeli komplex döntőből áll. Utóbbiban a legjobb teljesítményt nyújtó 10 tanuló vehet részt, akik egy írásbeli fordulót követően előre megadott témából szóbeli feleletet is adnak a zsűri előtt.

A feladatlapokat november, december és január hónapban kell a benevezett versenyzőknek kitölteniük, a döntőre pedig január 29-én, a Salla Művelődési Központban kerül sor – tájékoztatta lapunkat Kovács Mónika könyvtáros.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!