2019.07.09. 09:00
Szerelmes versek egy fiatal költőtől – Pál Péter kötetét mutatták be Lendván
Kétidő címmel jelentette meg második verseskötetét Pál Péter muravidéki magyar költő. A mindössze 21 esztendős, jelenleg színművésznek tanuló fiatalember költeményeit még a múlt héten mutatták be a lendvai Bánffy Központban.
Az ifjú költő, Pál Péter a kötetbemutatón Szemes Péter (balról) és dr. Bence Lajos társaságában Fotó: Gyuricza Ferenc
Pál Péter költő rendkívül fiatalon, mindössze 16 évesen jelentkezett első, Digitális freskók című kötetével. A mostani, negyven verset tartalmazó Kétidő struktúráját és témáit tekintve is egyértelműen folytatása a bemutatkozó kötetnek, ugyanakkor – mint Szemes Péter szerkesztő, esztéta, illetve Pál Péter mentora, a József Attila-díjas dr. Bence Lajos költő, szerkesztő, újságíró is kiemelte a kötetbemutató megnyitón – jóval csiszoltabb stílusú verseket, a korábbinál gazdagabb nyelvezetű költeményeket tár az olvasók elé.
A nagykanizsai Schmidt István Radnóti-díjas versmondó tanítványaként versmondóként is sikeres Pál Péter lírájában a szerelem a központi téma, de a fiatalságából fakadó érzelmi hullámzások, az elvágyódás és a hazatérés, a szülőföldhöz, családhoz való ragaszkodás is természetes módon kap helyet.
![](https://cdn.zaol.hu/2021/11/GC-BO5TSr7R63YWk9kMA-g1SKvlRH5YrPdcFrJWK1bQ/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MzZjc3ZjJkOWEwMDQxNTRiMDQ2M2Q1Y2YwYTY5NTRh.jpg)
dr. Bence Lajos társaságában Fotó: Gyuricza Ferenc
A most megjelent Kétidő című verseskötet eredetileg jóval több verset tartalmazott volna, ám a szerző és a szerkesztő közös szigorúan rostáló döntése alapján a Kétidő végül egy minőségi válogatást mutat Pál Péter elmúlt ötéves versírói tevékenységéből. GYF