2017.04.12. 18:45
Ifjúsági katasztrófavédelmi verseny, huszonötödik alkalommal
Zalaegerszeg - Ezek a fiatalok mindenhol megállják a helyüket, ahol a baj bekövetkezik és gyorsan kell dönteni, cselekedni.
Ezt a véleményét az egerszegi Dísz téren látottak alapján Tóth Márta fogalmazta meg. Az egerszegi Ganz-középiskola tanára osztályfőnökként jött el az ifjúsági katasztrófavédelmi verseny megyei döntőjére. A rendészeti tagozatos osztályából, a 11.c-ből verbuválódott csapat ténykedését kísérte figyelemmel, mert a versenyzők felkészítő tanárát, Major Zsoltot egyéb elfoglaltsága elszólította a szerdai döntőből.
- Nagyon ügyesek, bízom a sikerükben, három éve vesznek részt versenyben, tavaly eljutottak az országos döntőbe - büszkélkedett.
Veszélyes anyag azonosítása katalógusból, munkában a ganzosok (balról-jobbra) Korka Nándor, Altanzul Myagmarbayar, Benczik Rita, Horváth Adrián, jobbra az állomásvezető, Szita Zsolt százados Fotó: Pezzetta Umberto
A tudás életet menthet szlogennel meghirdetett, a megyei polgári védelmi szövetség és katasztrófavédelmi igazgatóság szervezte ifjúsági verseny történelmi hagyományokra tekinthet vissza. Egri Gyula ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató felidézte, a polgári védelem még önálló szervezetként működött, amikor először meghirdették az általános és középiskolás diákok számára a versenyt, mégpedig az országban elsőként Zala megyében.
- Az idén immár 25. ifjúsági versenyben a tanulók elméletben és gyakorlatban, játékos formában, az életkori sajátosságoknak megfelelően adnak számot az általános iskolában fakultatív, a középiskolában tantervi oktatásban elsajátított veszélyhelyzeti ismereteikről, a saját és mások mentésében való jártasságukról. A hat járásban legjobban szerepelt négyfős csapatok kerültek a megyei döntőbe, ahol 11 helyszínen oldottak meg feladatokat. Ebbe a tűzoltási ismeretek mellett elsősegély, iparbiztonság, környezetvédelem, ár- és belvízvédelem, közlekedésbiztonság szerepelt a témakörök között - magyarázta és hozzátette, több korábbi versenyző már hivatásos, illetve önkéntes tűzoltóként is kapcsolatba került a katasztrófavédelemmel.
A megyei döntő két első helyezettje, a Mindszenty- és a Ganz-iskola csapata vesz részt Budapesten az április 22-i országos döntőben.