Zalaegerszeg

2016.12.20. 19:36

Régi képeken az Ady-iskola

Zalaegerszeg - Idén 25 éves a zalaegerszegi Ady-iskola művészeti képzése. Ez alkalomból ismét fellapoztuk a régi Zalai Hírlapokat, s megnéztük, mit írtunk e témában.

Zalai Hírlap

1992. október 3-án például arról írtunk, hogy a képzés második évében már két- és félszeres volt a túljelentkezés, végül 28 tanulót vettek fel a hatosztályos képzőművészeti képzésre. Ekkor készült az alábbi képünk Gábiel József művésztanárról, aki éppen a második évfolyamos diákokkal foglalkozott.

1994. november 6-án beszámoltunk arról, hogy felavatták az intézményben Fischer György szobrászművész, művésztanár Ady múzsája című alkotását.

1997. március 3-án arról írtunk, hogy kerámiatörténeti kiállítás nyílt az iskolában, az ókori edények  másolatait, illetve a kerémiázás kezdeti korszakának technikájával készült tárgyakat a diákok az iskola udvarán lévő, fatüzeléses, földbe vájt kemencében égették ki.

1998. január 24-én a Zalai Hírlap arról tudósított, hogy alkotóházat avattak az iskola udvarán. Egy bontásra ítélt házat 2 millió forintból felújítottak, hogy a tanévben elindult kirakatrendezői és dekoratőri képzés tanulói megfelelő helyen munkálkodhassnak. A kép az avatóünnepségen készült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!