Zalaegerszeg

2016.10.26. 18:10

Kórházfejlesztés: az MSZP konkrét lépéseket vár

Zalaegerszeg – Az MSZP városi szervezete nevében Kiss Ferenc elnök, önkormányzati képviselő szintén szerdán értékelte a múlt heti zalaegerszegi testületi ülés fejleményeit.

Horváth A. Attila

Sajtótájékoztatóján a város rendezési tervének és építési szabályzatának módosításáról elmondta: újabb igények jelentek meg a 4 hónapja elfogadott rendelettel kapcsolatban, ami az alapos előkészítés hiányára utal, ugyanakkor a fejlesztési projektek valóban igényelnek változtatásokat. Az Ostoros-csarnokkal kapcsolatban kifejtette, hogy az augusztusi ülésen még a jelenlegi létesítmény átépítését fogadta el a közgyűlés, most viszont új épület kialakítása, a meglévő lebontása  került napirendre. A tulajdonjog  ZTE KK Kft. részére történő átadását aggályosnak nevezte, s emlékeztetett rá, hogy a város 84 százalékban tulajdonosa a   Kft.-nek, így a működtetésben is lesz felelőssége. Kiss Ferenc arra is javaslatot tett, hogy a Dózsa-iskolának építsenek tornatermet.

A képviselő örömét fejezte ki amiatt, hogy a TOP program keretében a városban 2020-ig felhasználható összeg 11,2 milliárd forintról 16,8 milliárdra nő. A kórházfejlesztés kapcsán viszont hangsúlyozta, hogy végre történjenek konkrét lépések, ne csak bejelentések és sajtótájékoztatók. Hozzátette: reméli, itt nincsenek „Voldemort nagyurak", akik „alkotmányos díjat kérnek" a projektből.  A sajtótájékoztatón továbbá elhangzott, hogy az érvénytelen és eredménytelen kvótanépszavazás több mint 11 milliárd forintos költségéből 147 millió forint jutott Zalaegerszegre és körzetére; ebből a szociális, egészségügyi ágazatot és a rászoruló nyugdíjasokat lehetett volna támogatni.

Ezek is érdekelhetik