Zalaegerszeg

2016.03.08. 15:22

Akácosok, beszerzések

Zalaegerszeg – Sikernek könyveli el az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE), hogy a közgyűlés szabályozta a fás szárú növények ültetését.

Szabó Judit

Kocsis Gyula, az EZE önkormányzati képviselője a mai sajtótájékoztatóján elmondta: már az előző ciklus végén kezdeményezte a jogszabályalkotást, és sikernek tekinti, hogy megszületett a fehér akácot a kiskertekből kitiltó, s a fák ültetési távolságát meghatározó rendelet. Üdvözölte azt rendelkezést is, hogy ezentúl közterületen csak polgármesteri engedéllyel szabad fát ültetni – így egységes lesz a városkép.

A legutóbbi közgyűlésen tárgyalt témák közül kiemelte még  a tavalyi közbeszerzésekről szóló beszámolót. Közölte: a városvezetés ugyan azt hangoztatja, hogy többségében már helyi cégek nyerik a közbeszerzéseket, de valójában csak „az apró munkákat” viszik el, összegszerűen a tavalyi részesedésük 20 százalék körüli volt a feladatokból.

A képviselő jelezte: Szabolcs Péter szobrászművész Kossuth-díjra felterjesztését lelkesen támogatta az ülésen.

A tájékoztatón Major Zsolt az EZE tagjaként arról szólt, hogy ideje lenne megoldani az andráshidai vasútállomás megközelíthetőségét, az ügyben dr. Kocsis Gyula interpellációt nyújtott be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!