2015.05.08. 16:53
A páciens is felelős - Ünnepelt a zalaegerszegi Daganatos Betegek Egyesülete
Zalaegerszeg – A gének megtöltik a fegyvert, de a környezet húzza meg a ravaszt – idézte Elliot Joslin szavait ez egyik előadó azon a rendezvényen, melyet a zalaegerszegi Daganatos Betegek Egyesülete tartott május 8-án, fennállásának 25. évfordulóját ünnepelve.
Az önkormányzati díszteremben rendezett programon először Baranyainé Sifter Mária elnök köszöntötte a megjelenteket.
Balaicz Zoltán polgármester és dr. Halász Gabriella kórházigazgató után Horváth Miklós a TESZ, Szabó János pedig a Rákbetegek Országos Szervezetének elnökeként mondott elismerő szavakat a negyedszázada működő szervezet tevékenységéről.
Tudományos előadásokkal folytatódott a program. dr. Máhr Károly megyei onkológus főorvos a daganatos megbetegedések kezeléséről, új terápiás lehetőségekről beszélt, majd dr. Ádám József László onkológus főorvos az onkológiai team működését ismertette. Mindketten hangsúlyozták: elképzelhetetlen fejlődés zajlik az onkológia területén, de a tudomány mit sem ér a betegek felelősségteljes viselkedése (egészségtudatos életmód, szűrővizsgálatokon való részvétel) nélkül.
Dr. Ádám József László beszélt a tudomány fejlődéséről. Fotó: Matyovszky Márta
Dancsné Balogh Kornélia gyógytornász az emlőműtétek utáni rehabilitáció lehetőségeit ismertette, végezetül pedig dr. Szenes Mária belgyógyász-onkológus főorvos az emésztőrendszeri daganatokról tartott előadást.