Zalaegerszeg

2014.02.03. 17:40

Egy év közel száz képben a IV. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállításon

Négy fiatal zuhan a mélybe az egerszegi pálinkafesztiválon felállított extrém hinta ülésébe szíjazva. Hárman a helyzethez illő rémülettel az arcukon, a negyedik azonban mosolyog...

Magyar Hajnalka

Pezzetta Umberto fenti pillanatot megragadó felvételét nézve jutott eszembe, valahogy így „működnek” a sajtófotósok is. Az átlagtól eltérően reagálnak a megélt valóságra, ők abba az irányba futnak, ahonnan mindenki más menekül. Persze nem csak a veszélyes és drámai pillanatokból jut ki nekik, a felszabadult öröm, a gyengédség, és a szépség ugyanúgy objektívük elé kéredzkedik. Bizonyság erre a IV. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás, ami a Hevesi-színház galériájában várja a látogatókat.

Ohr Tibor : Piknik a szabadban

Kollégáink, Pezzetta Umberto és Katona Tibor mellett Ohr Tibor (szabadúszó), Seres Péter (a város hivatalos fotósa) és Varga György (MTI) felvételei idézik fel itt a 2013-as év legjellegzetesebb zalaegerszegi pillanatait, eseményeit. És mindazt, ami ezekről eszünkbe juthat. Hiszen épp ez a lényeg, hogy a fotó, túlmutatva önmagán, valami sűrűbbet, többet, lényegibbet is megmutasson az adott történésről.

Katona Tibor: Apával

Bőven találunk példát erre a paravánokon. Katona Tibor Apával című felvétele nem csak egy meghitt családi pillanat, a mi érzelmeinket is mozgósítja, a kislány bájos arcát uraló átélés ősi ösztönöket hív elő. Ugyanígy hat Pezzetta Umberto Angyalok című fotója. A tolószékben ülő beteg néni szinte viaszosan áttetsző bőre, a munkától merev, barázdált kézfej saját szüleink, nagyszüleink képét vetíti elénk. Szent Rafaelt ábrázoló kis képet szorongat, s a szék fejtámlája mintha ugyancsak angyalszárnyat formázna mögötte. A kompozíció kitűnő példa arra, miként emelkedhet tartalmi elemmé egy köznapi részlet.

Pezzetta Umberto: Angyalok

Seres Péter Aqua-punk című fotója egészen más atmoszférát ragad meg, de ugyanilyen átütő erővel. A vízből felcsapódó hajzuhatag, valamint a lány megfeszülő teste a nyár minden szilajságát megtestesíti, emellett formailag is jól támogatja a témát, hiszen a csúszdák irama, a hullámok ritmusa is bennük lüktet.

Seres Péter: Aqua-punk

Hosszan sorolhatnánk még a felvételeket, amelyek az emlékezetes koncertek, kiemelkedő sportrendezvények, figyelemre méltó színházi bemutatók és fontos közéleti események felelevenítésével képes leltárt, összefoglalót adnak az elmúlt évről. De álljunk meg figyelmesen az utca emberét megörökítő képek e-lőtt is, hiszen a többségnek azért mégiscsak a hétköznapokból jut több. Mindezt február 21-ig még megtehetjük a Hevesi Sándor Színházban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!