Zalaegerszeg

2014.01.21. 16:50

A holokauszt és az I. világháború évfordulója a levéltárban

Zalaegerszeg - A megyei levéltár hagyományosan a magyar kultúra napjához igazítva számol be az elmúlt évben végzett tevékenységéről és az idei tervekről.

Arany Horváth Zsuzsa

Kedd délelőtt A Magyar nemzeti levéltár Zala Megyei Levéltára tanácstermében a sajtó munkatársait először Káli Csaba igazgatóhelyettes tájékoztatta arról, hogy tavaly az úgynevezett iratképző szerveket érintő hivatali szerkezeti változás miatt a levéltári nyilvántartást is aktualizálniuk kellett. A gyűjtőterületről 2013-ban összesen 164 iratfolyóméternyi dokumentum került a levéltárba, 321 iratfolyómétert rendeztek, mindezekhez segédleteket készítettek. Utóbbiak közt egyre jelentősebb helyet foglal el a elektronikus adatbázis. Tavaly a testületi jegyzőkönyvek feldolgozása zajlott, s már készül a pártállami archontológia (tisztségviselői névjegyzék) is. A kutatószolgálat 1120 kutatási esetet jegyzett fel, ami rekordnak számít az elmúlt 15 évben. Az érdeklődők főleg család- és településkutatást végeznek.

Káli Csaba igazgatóhelyettes és Molnár András igazgató a második világháborúval kapcsolatos magánadományok révén tavaly a levéltárba került dokumentumokat is bemutatta tegnap. Fotó: katona Tibor

Molnár András igazgató foglalta össze a levéltár gyűjtőmunkájának legújabb fejezetét, mely a magániratokra, naplókra, fotókra terjed ki, főleg a II. világháború alatt született fényképekre, naplókra. Az igazgató köszönetet mondott annak a 10 adományozónak, akik nemcsak másolatokat, hanem a birtokukban lévő eredeti iratokat is odaadták a levéltárnak. Ebben a tárgyban továbbra is várják a II. világháborúban harcolt katonák hozzátartozóinak jelentkezését. Annál is inkább, mivel a Zalai honvédek a Donnál című album után a levéltár készül a szöveges dokumentumok közzétételére is. Ezt várhatóan decemberben vehetik kézbe az olvasók. A sajtótájékoztat során az alkalmi tárlóban megtekinthettünk néhány tábori levelezőlapot, az erdélyi bevonulás alkalmával Kolozsváron készült fotót is.

A közgyűjtemény igazgatója az idei tervekről szólva kitért a közművelődési feladataikra is. A zalai történészek készülnek a holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódó konferenciára, emlékkiállításra valamint a zalai zsidóság történetét áttekintő kötet megjelentetésére. 2014 nyarán lesz 100 éve annak, hogy kitört az első világháború. Az évfordulónak szentelik az őszi levéltári napot, melynek keretében közös kiállítást, ifjúsági vetélkedőt terveznek a társintézményekkel. Az I. világháború lesz a témája a szlovén-magyar ifjúsági kutatótábornak is.

A Nemzeti Kulturális Alaptól nyert pályázat segítségével új kötetek jelennek meg a Zalai Gyűjtemény sorozatban: Őriné dr. Bilkei Irén szerkeszti a Mohács előtti latin oklevelek magyar nyelvű regesztáit közreadó kiadványt, Paksy Zoltán tollából jelenik meg a Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között (1932-1944).

Molnár András szólt arról is, hogy a levéltár honlapján virtuális kiállítást találnak az érdeklődők a II. világháborúban született zalai levelekből, fotókból.

Mikrotörténeti kutatások

Az elmúlt 10-20 évben erősödött fel az az új történettudományos irány, amely nemcsak a világtörténelmi eseményekre fókuszál a kutatáskor, hanem arra is, hogy kisemberek hogyan élték meg a különböző sorsfordító eseményeket. Ennek kapcsán egyre nő a jelentősége a magániratoknak. A múlt mikrovilágának kutatása arcot ad az arctalan tömegnek, hangoztatták az új gyűjtési kör kiszélesítését igazolva a levéltár vezetői. A II. világháborút tekintve így is a 24. órában vagyunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!