2013.05.10. 13:34
Szelídgesztenye lett Zalaegerszeg fája
Zalaegerszeg - Lakossági kezdeményezést karolt fel Zalaegerszeg önkormányzata, amikor mozgalmat szervezett a város fájának kiválasztására. Pénteken hirdették ki az eredményt.
A versenyben, amelynek levezénylését a Városgazdálkodási Kft. vállalta, tíz fa vett részt. A három legtöbb szavazatot begyűjtő közül szakmai zsűri választotta ki a győzteset, amit a szervezők beneveztek az Év fája országos versenybe is. Pénteken Szenterzsébethegyre gyűltek az ünneplők, itt áll ugyanis az a több mint 450 éves szelídgesztenyefa, ami a megtisztelő címet kiérdemelte.
Az eredményt Balaicz Zoltán alpolgármester és Horváth Zsuzsanna városi főkertész hirdette ki.
Külön szóltak arról a három fáról, amely a legtöbb szavazatot kapta (a győztes mellett a Göcseji Múzeum előtti platán és az Erkel utcai mamutfenyő).
A nyertes fáról kiderült, hogy Zalaegerszeg legöregebb fája, a város legrégebbi védett természeti értéke. Törzsvastagsága meghaladja a 7 métert, magassága 13 méter, koronarészei elhaltak. 1978-ban villámcsapás érte, mely következtében több koronaága leszakadt. Vigyázzunk hát rá.